Blog > Kristiano
Aikido Blog
2006. június 19. @ 09:46:06 | Olvasva: 401x
0 szavazat 
8 hozzászólásRég jártam ezen a honlapon, és most örvendezve olvasom az érdekes cikkeket. Ez egy színvonalas honlap, és létszik, hogy jól is működik.
Egy kedves történetet írok most le, amely fontos számomra, ezért szívesen megosztom másokkal.
Ueshiba Morihei azt szerette volna, hogy minden tanítványa élvezze az edzést. Egyszer egyikük megkérdezte erről O-Szenszeit.
Azt válaszolta:
Igen, vidáman kell edzeni. Nincs értelme olyan edzésnek, amelytől mindenki csak szenved. Ha az ember jól érzi magát, felszabadul a Ki, és megtölti a dódzsót.
Aztán megkérdezte azt is, hogy támogatja-e a versenyeket.
Így válaszolt:
Nem, semmiképpen sem. A nyertes örül, de mindig van egy vesztes. Nem lehet, hogy csak győztesek szülessenek. Aki veszít, nem lesz boldog. A vesztes ezután keményebben fog edzeni, hogy legyőzhesse a győztest. Ha van valaki, aki le akar győzni bennünket, akkor van egy ellenségünk - igaz, baráti ellenfél -, de mégiscsak le akar győzni. Miért nem próbálunk győzedelmeskedni a legvégső személy, azaz önmagunk felett?
Örömmel fogadnám a véleményeteket!
Egy kedves történetet írok most le, amely fontos számomra, ezért szívesen megosztom másokkal.
Ueshiba Morihei azt szerette volna, hogy minden tanítványa élvezze az edzést. Egyszer egyikük megkérdezte erről O-Szenszeit.
Azt válaszolta:
Igen, vidáman kell edzeni. Nincs értelme olyan edzésnek, amelytől mindenki csak szenved. Ha az ember jól érzi magát, felszabadul a Ki, és megtölti a dódzsót.
Aztán megkérdezte azt is, hogy támogatja-e a versenyeket.
Így válaszolt:
Nem, semmiképpen sem. A nyertes örül, de mindig van egy vesztes. Nem lehet, hogy csak győztesek szülessenek. Aki veszít, nem lesz boldog. A vesztes ezután keményebben fog edzeni, hogy legyőzhesse a győztest. Ha van valaki, aki le akar győzni bennünket, akkor van egy ellenségünk - igaz, baráti ellenfél -, de mégiscsak le akar győzni. Miért nem próbálunk győzedelmeskedni a legvégső személy, azaz önmagunk felett?
Örömmel fogadnám a véleményeteket!
Aikido-blog, avagy...
Aikido Blog
2006. február 23. @ 17:32:57 | Olvasva: 446x 0 szavazat 9 hozzászólásNem értek egyet azzal a karate-mesterrel, aki azt mondta, hogy az Aikido álképességeket fejleszt ki az emberben, és valós helyzetben nem alkalmazható. Abban sem, hogy ez az oka annak, hogy az aikidósok nem indulnak versenyeken és nem vesznek részt megmérettetéseken.
Az Aikidónak nem az a célja, hogy a legyõzhetetlen és mindenkinél erõsebb harcos érdemét megszerezze a gyakorló. Az Aikido a konfliktuskezelés útja, és eszközként nem az erõszakot alkalmazza. Emellett emlékezzünk, hogy Ueshiba Morihei O-szenszej soha nem akadt legyõzõre, a beszámolók szerint mégcsak megütni sem tudták soha a kihívói.
Aikido Blog
Aikido Blog
2006. február 15. @ 09:38:21 | Olvasva: 248x 0 szavazat 0 hozzászólásSzia!
A blogomat új címre helyeztem át, és Aikido-blogként folytatom a bejegyzéseket.
Ennek az az oka, hogy a Ki-Aikido az Aikidótól nem különbözõ dolog, hanem magának az Aikidónak egyik megvalósítása, amely különös hangsúllyal tanítja a tudat és test egyesítését.
Az Aikido szellemisége az alapításától kezdve örökérvényû.
Ha van kedved, olvas bele továbbra is, és közben emlékezz, ez egy szubjektív napló, nem egy tévedhetetlen szakmai értekezés.
Üdv: Krisztián
Ki-Aikido Blog - Filozófiai kapcsolat
2005. július 15. @ 14:48:51 | Olvasva: 327x 0 szavazat 0 hozzászólásSokan gondolják úgy, hogy az Aikido alapeszménye a Zen-bõl eredeztethetõ, és a Zen szemléletébõl, sõt, vallásából alakult ki. O-szenszej kihangsúlyozta ennek ellenkezõjét. Manapság a japán harcmûvészetek esetében a Zen-re hivatkozni logikus és divatos elképzelés lehetne. Több karate-irányzat is hivatkozik rá, mint alapeszmére, bár azt figyelmen kívül hagyják, hogy a karate harci nézete egy ettõl egészen különbözõ világot jelenít meg.
Ueshiba Morihei úgy gondolta, az Aikido a világ minden istenének helyet és teret ad, a világ milliónyi istenével együttmûködik. Mûködése hasonló a Tao fogalmához, a taoista gondolkodáshoz, de nem azonos a taoista vallással. Ezt a gondolkodást, a nem-harcolást, a nem-cselekvést, vagy az ellent-nem-állást a Ki-Aikido tökéletesen megvalósítja.
Egyes Aikido-dojók más-más elképzelésre helyezik a hangsúlyt a gyakorlás során; hol a frappáns gyõzelemre vagy az erõfölényre, hol a legyõzhetetlenségre, vagy akár a támadó megsemmisítésére, megbüntetésére. Ez a legmagasabb elismerésû mestereknél is megfigyelhetõ, aszerint, hogy õ maga milyen Aikido-megvalósítást követ vagy éppen hoz létre. Szokták mondani, hogy az Aikidót mindenki a saját személyisége szerint valósítja meg.
O-szenszej, mikor egy tanítványa azt mondta neki: "én azt az Aikidót szeretném gyakorolni, amit te tanítasz", meglepetten ezt válaszolta: "Milyen érdekes, eddig mindenki a saját Aikidóját akarta gyakorolni."
Az Aikido nem a személyes egónktól, vagy személyiségüntõl függõ út. Az Aikido a harmónia útja, nekünk, magunknak kell az Aikido részévé válnunk, nem az Aikidót kell átformálni a magunk képére.
A Ki-Aikido ezt az utat teszi lehetõvé számunkra.
Üdv:
Erszény Krisztián
Ki-Aikido Blog - Mi az Aikido?
2005. június 24. @ 11:56:45 | Olvasva: 187x 0 szavazat 0 hozzászólásRátaláltam egy gondolatra, amit próbáltam már nem egyszer megfogalmazni magamnak - és itt leírni. Most O-szenszej szavaival írhatom le, és ilyen formán olyan mértékben helyénvalónak hangzik, hogy nem szükséges többé tovább ragozni.
Nagyon sok esetben tapasztalom - a nyilvános bemutatók nagy részén is -, hogy instruktorok, nagymesterek, ennek az ellenkezõjét valósítják meg, és annak követésére oktatják tanítványaikat is.
Én igyekszem O-szenszej szavait megfogadni, s úgy gondolom, instruktorunk és a csapatunk is ezen az úton járva gyakorol.
"Az Aikido célja nem a másik ember, hanem önmagunk hibáinak kijavítása. Ez pedig ne az egyén fizikai és spirituális pusztítását, inkább fejlesztését jelentse."
"Az Aikido a megbékélés mûvészete. Bárki, aki harcot forgat a fejében, megtöri a kapcsolatát az Univerzummal. Ha uralkodni próbálsz az embereken, akkor már le vagy gyõzve. Mi azt tanuljuk, hogy hogyan oldjuk meg a konfliktusokat, nem pedig azt, hogy hogyan csináljuk õket."
Ueshiba Morihei
Ki-Aikido Blog - Belsõ harmónia
2005. június 19. @ 09:43:39 | Olvasva: 203x 0 szavazat 0 hozzászólásA partnerhez való csatlakozásra térek vissza a gondolataimmal.
Éppen a belsõ harmóniáról volt szó ma reggel a rádióban. Azon gondolkodtam el, hogy miért gondolják azt az emberek, hogy a harmónia megosztható? Milyen az a belsõ harmónia ? A harmónia mindent magába foglal. Az ember vagy harmóniában van, része a harmóniának, vagy nem. De olyan, hogy csak belül van harmóniában, olyan állapot nem létezik, mert ha ez a harmónia nem terjed ki mindenre, akkor nem beszélhetünk harmóniáról. Talán összhangban van belül, az érzéseivel, érzékeivel, gondolataival? Vagy lelkileg kellemesen, kiegyensúlyozottan érzi magát? Talán igen, talán ezt akarták kifejezni.
A harmónia nem viszonylagos, nem valamihez képest, valamivel vagyunk harmóniában. Azt összhangnak nevezik. A harmónia egy állapot.
A partneremmel lehetek összhangban, de nem lehetek egyidejûleg összhangban a partnerem minden cselekedetével és gondolatával; egyrészt nem is ismerem mindet, másrészt egymásnak ellentétes dolgokkal nem tartható fönn ilyenfajta harmónia.
Mikor a partneremet megérintem, abban a pillanatban összekapcsolódom vele. Ám ez az összekapcsolódás az Aikidóban érintés nélkül is létrehozható, akár azokban a gyakorlatokban, ahol anélkül esik el, hogy hozzá kellene érnem. Ruglioni szenszej úgy tanította, hogy ismerjük fel a partner szándékát, azáltal, hogy elménket nem kötjük le a partnerre való feszült figyelemmel, hanem elhelyezzük magunkat a térben, amely térnek a középpontja az alhasi egyetlen pontunk. Bárhol megérint bennünket, engedjük be az érintését, olvadjunk össze vele, kapcsolódjunk hozzá, és vegyük át az irányítást.
Sokan úgy gondolják, hogy - éppen ma olvastam - az Aikidóban a partner saját erejét fordítjuk vissza ellene. Ezzel azonban megvétózzuk a harmóniát és az Aikido tanítását, és így a csatlakozást. Az Aikidóban szertefoszlatjuk a támadást, és hagyjuk, hogy a partner saját tettének a kezdete fejezze be a cselekedetet. Soha semmit nem fordíthatunk a partner ellen - hagyjuk, hogy a saját cselekedete beteljesedjen, azáltal, hogy átvesszük az irányítását, s így új irányt mutatunk számára. Semmi nem történhet a partner ellen, s a cselekedete ellen sem. Aki így gyakorolja az Aikidót, az harcol. Az Aikido azonban a harcnélküliségre tanít.
Ki-Aikido Blog - Mit tanulunk?
2005. június 01. @ 22:32:36 | Olvasva: 234x 0 szavazat 0 hozzászólásAz Aikidóban nem kevés idõt és gyakorlást kell szánnunk arra, hogy igazán szakértõjévé váljunk a módszereknek. A tanulókban sokszor felmerül a kérdés: mennyi tanulás szükséges ahhoz, hogy valaki meg tudja magát védeni az Aikido használatával. Mit tanulhatunk egy dódzsóban, amit azonnal alkalmazhatunk a mindennapi életünkben?
Az Aikido gyakorlásának kezdetekor fontos megértenünk, hogy nem technikákat tanulunk, hanem azt, hogy hogyan egyesítsük a testünket és az elménket. Ha nem tudjuk kontrollálni az elménket, hogyan akarjuk biztonsággal kontrollálni a testünket? Megfelelõen alkalmazva a Ki-alapelveket, az Aikido gyakorlása könnyeddé és természetessé válik, s mikor ennek tudatában gyakoroljuk a technikákat, tulajdonképpen olyan, mintha a partnerünk tudatát tréfálnánk meg. Emlékezzünk rá, hogy ez nem egy bûn; mert bár a tudatát becsapjuk, nem csapjuk be a Világegyetemet!
Minden magasabb szintre való elõbbrelépésnél biztosnak kell lennünk benne, hogy elménket és testünket a megfelelõ módon összehangoltuk.
Mivel életünk során legtöbben már elfeledkeztünk az elménk és a testünk kapcsolatáról, legelõször is a helytelen magatartásunkat, szokásainkat kell korrigálnunk.
Manapság a fiatalok azt gondolják, élhetnek a nagyvilágba, elhanyagolhatják a testüket, a szellemüket, mindenféle következmények nélkül. Azt gondolják, hogy kibújhatnak a természet törvényei alól. Elfelejtik, hogy bármit okoznak a világban, azt a világ elõbb-utóbb visszaszolgáltatja nekik.
Az idõ majd számukra is mindent igazolni fog.
Ki-Aikido Blog - Spiritualitás
2005. május 23. @ 17:49:51 | Olvasva: 206x 0 szavazat 0 hozzászólásAz Aikido tanítása szerint az igazi spirituális élet a szellemi és fizikai egészség alapjaira épül; az embernek eléggé erõsnek kell lennie ahhoz, hogy megfelelõen eleget tegyen minden felelõsségnek és kötelességnek, és kezelni tudja a hétköznapi élet megpróbáltatásait.
Aki elmenekül a felelõsség elõl, az spirituális értelemben semmivel sem jelentõségtelibb, mint ha a jelen, nagyvárosi világi életben keresné meg saját létezése értékeit. Ha az élet hétköznapi rendjében megtaláljuk az életünk szentségeit, azzal ugyanúgy megfelelünk a spirituális élet megkívánta értékeknek, és élvezhetjük minden örömét.
A mai értelemben vett Budo is erre tanít. A gyakorlás nem korlátozódhat egy dódzsóra és az ott megadott feladatok végrehajtására.
A világ elõl való elzárkózás vagy a világi dolgokról való lemondás lehet életfilozófia, ám a spirituális elõrelépést csak úgy találhatjuk meg, ha saját erõfeszítéseinkbõl, saját munkánkkal igyekszünk javítani életünket, és saját munkánk gyümölcseivel segítünk másokat. A harmóniáját, az együttmûködést, mások segítését nem lehet egy elhagyatott erdõben vagy zárt dódzsóban heti néhány alkalommal gyakorolni, csak a hétköznapi életben a mindennapi világban való szüntelen munkálkodással.
Ki-Aikido Blog - A jó vezetõ
2005. május 13. @ 22:35:01 | Olvasva: 217x 0 szavazat 0 hozzászólásJapánban hagyomány, hogy a különösen tiszteletreméltó embereket a keresztnevükön nevezik. Ueshiba Moriheit a tanítványai O-szenszejként, az életrajzírók pedig sokszor Morihei-ként emlegetik. Számomra Giuseppe Ruglioni szenszej az Aikido élõ megtestesítõje, és közvetlen mesterünkként szinte elmondhatatlan, mennyi mindent tanulunk tõle emberségbõl, odaadásból, szeretetbõl, és az Aikido technikai és emberi oldaláról.
Giuseppét sokan Mesterként, mások Szenszejként emlegetik, de van, aki Ruglioni szenszejnek nevezi. Nekem megmaradt a Giuseppe, még az elsõ levelezések kapcsán, amikor eszembe sem jutott, hogy valahogy "illik" egy másik, tiszteletteljes megnevezést használni vele szemben. Ez keleti hagyomány, talán a magyar nyelvben a Mester megnevezés fejezi ki leginkább a "Tiszteletreméltó tanító" titulust. Olasz tanítványai és barátai Beppének szólítják, mi sokan Giuseppének, ugyanolyan tisztelettel, mintha akárhogy máshogyan, szenszejnek vagy mesternek szólítanánk.
Giuseppe mesélt arról az edzõtáborban, hogy alkalmanként szokott szemináriumokat tartani menedzsereknek és csoportvezetõknek, és nekik elsõsorban azt kell ilyenkor megérteniük, hogy mit is jelent maga a "vezetés" fogalma és jelentése. Erre az egyik legjobb példa a Kokyu nage gyakorlata, ami nem is egy kimondottan harci alkalmazás (bár az Irimi nage továbbfejlesztésérõl van szó), s legfontosabb szerepe a partner irányításának megtapasztalása és megtanulása. Giuseppe azt mondta, ahhoz, hogy másokat vezetni tudjunk, nekünk kell elõre menni. A Kokyu nage gyakorlása közben nem a partnerünket húzzuk magunk felé vagy a tervezett irányba, hanem mi magunk mozdulunk mögé, miközben elfogadjuk, hogy õ fogja a kezünket. Tiszteljük a szándékát, nem azt akarjuk megváltoztatni. Ahhoz, hogy vezetõk lehessünk, hajlandónak kell lennünk elõre menni.
Ki-Aikido Blog - Tízezer mérföld
2005. május 06. @ 22:27:55 | Olvasva: 229x 0 szavazat 1 hozzászólásAz ember idõnként hajlamos arra, hogy a fellegekben szárnyaljon, és úgy érezze, meg tudná váltani a világot - éppenséggel az Aikidón keresztül. Ám a világ megváltása is egy lépéssel kezdõdik, önmagunk megismerésével, tökéletesítésével és fejlesztésével. Ezzel szembesülök magam is, mikor arra gondolok, éppen milyen nagyot léptem elõre az Aikido megértésében - miközben azt is be kell látnom, sokszor társaim orromra koppantása révén, hogy egy tízezer mérföldes útnak mindössze az elsõ lépéseit tettem meg csupán.
Ezek az elsõ lépések a megismerés, önmagam megismerése, és a kapcsolataim megismerése és alakítása terén történnek meg, még mielõtt a világ megváltásának gondolata túlságosan is befészkelné magát a fejembe. Jelentõs elõrelépések és még jelentõsebb pofonok lehetõségét rejti a megismerés folyamata, ami valamilyen misztikus módon - persze, mitõl is lenne misztikusabb, mint bármi más az életben - a rendszeres gyakorlás hatására sokkal intenzívebben bukkan föl az életemben.
És ilyenkor az ember érezheti magát akármilyen elkötelezett gyakorlónak, a problémák - vagy feladatok - nem oldódnak meg egyetlen csettintésre. A harcmûvészet gyakorlása nem választható külön a mindennapi élettõl. Mindkettõ kihívásait meg kell oldani ahhoz, hogy az elõbbrelépés bármelyik szinten maradéktalanul megtörténjék. Nem lehet valaki tökéletes a harcmûvészetében, ha ugyanakkor tökéletlen az életben.
Nem kicsi és nem könnyû feladat.
