Patakfalvy Miklós: 'Húsz taekwon-dósból tudunk válogatni
Jako Sporthíradó: A világversenyek eredménytelenségét a csapattagokban és nem a kapitányban kell keresni - jelentette ki a Magyar Taekwon-do Szövetség elnöke . Finoman fogalmazva továbbra is gyalázatosan szerepelnek a magyar tékvandósok a világversenyeken. Mint ismert, tavaly ki sem jutottak az athéni olimpiára és a jelen állás szerint továbbra is a gödör alján vannak. Az idei EB-én és vb-én nem hogy érmet nem tudtak szerezni, de még a legjobb nyolc közé sem jutott be egyetlen egy harcmûvészünk sem. Az eredménytelenséget megunva a hazai szövetség elnöke úgy döntött bekeményít | ![]() |
- A nemrég véget ért kontinensviadal után azt nyilatkozta: új
válogatási szisztémát szeretne a jövõben bevezetni, mi több a válogatott keretet is alaposan át akarja rostálni. Ezeket a kijelentéseit pontosan hogyan is kell értelmezni?
Patakfalvy Miklós
- Tulajdonképpen úgy ahogy a kérdésben is elhangzott. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy jó pár válogatott versenyzõnk - finoman fogalmazva - nem kellõ alázattal készült és edzett az elmúlt idõszakban, és ezek a hiányosságok alaposan vissza is ütöttek a világversenyeken. Éppen ezért ezeknek a versenyzõknek a jövõben duplán kell majd bizonyítaniuk, teljesíteniük a hazai versenyeken ahhoz, hogy újra képviselhessék majd hazánkat az Eb-én és a vb-éken. Neveket szándékosan nem mondok, de az érintett versenyzõk képben vannak, tudják kikrõl van szó.
- Ha egy válogatottnak nem megy, akkor általában a kapitányt szokták lecserélni. Ezen a fronton mi a helyzet?
Patakfalvy Miklós
- Az, hogy a keret vezetésével megbízott Donát Marcellt lecseréljük, fel sem merült senkiben. Donát egyébként is tavaly augusztusában vette át a felnõtt keret szakmai irányítását. Úgy ítéltem meg, hogy nem vele van probléma, hanem a már elõbb említett versenyzõk hozzáállásával. Sajnos hiába vagyunk olimpiai sportág és hiába maradtunk benne a kalapban, sajnos megállt hazánkban a sportág "növekedése". Jelen pillanatban mindössze húsz taekwon-dósból lehet, tudunk válogatni. Azt hiszem, ez a szám mindent hûen kifejez.
- A szomorú és lehangoló statisztika ellenére van-e még is olyan
versenyzõ, akire lehet a késõbbiekben építeni, támaszkodni?
Patakfalvy Miklós
- Az egyik ilyen Tóth Balázs, aki a felnõtt vb-n a magyar csapat legeredményesebb versenyzõje tudott lenni azzal, hogy a 9-16 hely között végzett. De van egy másik fiatal, mindössze 16 éves reménységünk, Tokár Renáta, aki a junior Európa-bajnokságon második lett. De azon vagyunk, hogy még több tehetséget fedezzünk és karoljunk fel. Mert még egyszer nem szeretném átélni azt, hogy az olimpián nem ehet ott magyar taekwon-dós.
A teljes beszélgetés október 24-tõl letölthetõ a Jakó sporthíradó oldaláról.
Kapcsolódó linkek:
- www.jakosporthirado.hu
A rovat legfrissebb cikkei:
- Világbajnokság
- London a célja a magyar taekwondosnak
- Máté Gergő koreai beszámolója a negyedik hétről:
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Patakfalvy Miklós: 'Húsz taekwon-dósból tudunk válogatni (2717)
- 1. Kadett európabajnokság (1835)
- IFI VB KOREA (1635)
Kategória: WTF TKD
0 szavazat | Igaza van. Csak egy dolog hiba még: az, hogy húsz versenyzõbõl tudunk válogatni, nem a versenyzõk és nem a válogatott edzõk hibája. 500 emberbõl nem valószínû, hogy pont találunk egy olyant, aki arra született, hogy a vb-n felálljon a dobogó tetejére. Lehetséges, csak ugye a nagy számok törvénye... Kíváncsi lennék arra az adatra, hogy mondjuk Koreában, Kínában, Iránban, Törökországban, Spanyolországban és az USA-ban hány ember ûzi bármilyen szinten a tkd-t. Az elõrelépés egyetlen útja a tömegbázis növelése lenne. De ez nem megy magától. |
XYZ (Vendég) | Phoenixnek igaza van. Attól mert valaki elkezd toporzékolni, mint egy kisgyerek, még nem fognak változni a dolgok. A változáshoz sok mindent kellene csinálni sokmindenkinek. |
| Változásra pedig szükség volna, ha azt akarjátok, akarjuk, hogy végre a felnõtt versenyzõk is eredményesen szerepeljenek. Szerintem is növelni kellene a taglétszámot, mert az a fent említett 500 fõ nem igazán acélos, azzal viszont nem értek egyet, hogy csak 20 fõbõl lehetne válogatni. Szerintem sokkal többen lennének, ha nem ilyen pestcentrikus volna a válogatás, hiszen van sok jó vidéki egyesület, sok jó vidéki versenyzõvel. Ha pedig válogatott edzés van, az hol van? Pest. És mindezt (utiköltség, ottlét, stb.) ki finanyzírozza? A versenyzõ. Sztem ezen is kellene picit változtatni... |
| Sziasztok! Talán már nyitott kapukat döngetünk.A junioroknál elég sok vidéki versenyzõ is van a tudomásom szerint. |
XXX (Vendég) | Név szerint? |
XXX (Vendég) | Te? |
| Aki válogatott, annak fizeti a szövetség az utiköltséget. |
Dit (Vendég) | Te névszerint tudol olyan válogatott versenyzõrõl akinek a szövetség kifizette volna az uti költségét? Vagy bármilyen világverseny részvételidíját? Te biztosan nagyon tisztába vagy ezekkel a tényekkel? Talán meg kellene kérdezned a válogatott versenyzõket,hogy mennyit kell nekik fizetni ahoz ,hogy képviselhessék hazánkat! Szerintem ez nem fer! Nem így kellene ennek müködnie! De sajnos így müködik kis hazánkban.Máshol a versenyzõ kap hozzájárulást,hogy versenyezzen! Ez nálunk pont forditva van a versenyzõ fizet,hogy versenyezhessen!!!! |
b (Vendég) | A versenyzõket nem szponzorálják, teszem azt, például sportszergyártók? |
| En meg a magyar gazdasagi helyzetet okolnam es emlitenem meg ezen a teren. Az atlag fizetesek annyira szegyenletesek, hogy ember legyen a talpan aki egyetem mellett, vagy mar a nagybetus eletben a munkaja mellett kepes annyit edzeni hogy verseny szinten legyen. Nem beszelve arrol a jo sporthoz elegendo regeneralodasi idore, azaz alvasra lenne szukseg, a depresszio nem lehet befolyasolo tenyezo, egeszseges taplalkozas, napi 5 alkalommal.... ezt fizessi ki az atlag magyar havi 50 rugobol. |
NoName (Vendég) | Ennek a sportnak már nincs jövője itthon.Meglátjátok nem lesz senki aki elérne egy igazán jó eredményt (Vb.,Olimpia), sőt még a dobogón se gondolkodjatok.Elég negatív de így van. |



