Hadfi Dániel ezüstérmes a cselgáncs EB-n
| Az Index.hu cikke: A 100 kilós Hadfi Dániel ezüstérmet szerzett a tamperei cselgáncs Európa-bajnokság zárónapján. A Honvéd kitűnősége a fináléban az orosz Ruszlan Gaszimovval találkozott, és kezdettől fogva kezdeményezően lépett fel ellene. A tavalyi Eb-harmadik leszorítással próbálkozott, ám a TFSE-Honvéd kitűnősége kibújt az ölelésből, majd lábfelszedésért jukót kapott. Riválisa egy ugyancsak jukót érő, félig sikerült átfordítással egyenlített, aztán két perccel a vége előtt következett a mindent eldöntő pillanat... | ![]() |
Reklám:
Hadfi lábfelszedéssel indított, ám a mozdulat csúcsán az orosz belekontrázott, és végül ő vitte földre ellenfelét. Mindkét dzsúdós kezét égnek emelve ünnepelte diadalát, a bíró pedig Gaszimovot hirdette ki győztesnek.
"Ez nagyon kicsin múlott. Nem feküdt nekem az orosz stílusa, de jó formában éreztem magam, és balszerencsémre ezúttal nem a kezdeményezőnek ítélték meg az akciót. Ezzel együtt nagyon boldog vagyok, most már nem állok meg ezen az úton" - mondta a huszonnégy éves dzsúdós.
Edzője, Toncs Péter még szívdobogva, de elégedetten nyilatkozott tanítványának vasárnapi teljesítményéről: "Csodálatosan versenyzett Dani, ez a végén egy vesztes meccs volt. A felvételt visszanézve jogos volt a bírói döntés, valóban az oroszé volt az utolsó akció."
Kapcsolódó linkek:
- Index.hu
A rovat legfrissebb cikkei:
- A földharcbajnokság margójára
- A vízhajtó keserű, de az italba kevés is elég
- Mérgezésre gyanakszik a dzsúdószövetség
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Főiskolai cselgáncs-vb: Bor Barna aranyérmes (1270)
- Ungvári bronzérmes a moszkvai cselgáncs Világkupán (1234)
- A cselgáncsozó Bor Barna U23-as Eb-t nyert (1123)
Kategória: Judo
0 szavazat Új hozzászólás
* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.



