| Rendkívül szomorú hírt kell bejelentenem. A sokak által ismert és elismert Kiskunhalasi székhelyű Tae-kyon nevezetű harcművészeti stílus nem létezik... | ![]() |
A hírt a tegnapi közgyűlésen (ahol személyesen is részt vettem) jelentette be László István, a Kiskunhalasi Harcművész és Szabadidõsport Egyesület elnöke, aki múlt hétig maga is úgy tudta, 1.dan fokozattal rendelkezik a stílusban. A sokkoló bejelentés után Kalicz László vette át a szót és a résztvevő tanítványok, szülők és tisztségviselők elött elismerte:
- a Tae-kyon nevű harcművészet nem létezik
- az International Tae-kyon Organisation nem létezik
- a kiskunhalas és vonzáskörzetében lévő klubokon kívül más klub nem létezik
- a nem létező klubok weboldalai valótlan adatokat tartalmaztak, mestereinek neve és a velük kapcsolatban közzétett hírek kitalációk
- az iwiw-re és egyéb oldalakra regisztrált magyar és külföldi mesterek nem léteznek, ezeket ő regisztrálta és ő lépett be helyettük
- az említett nem létező mesterek által küldött e-mailek és egyéb üzenetek hamisítványok
- a Tae-kyon története kitaláció
- mindezekről sem László Istvánnak, sem más tanítványnak nem volt tudomása
megjegyzés: Az ügyben még rengeteg dolog nem tisztázott, ezért további részletek csak akkor lesznek nyilvánosságra hozva ezen az oldalon ha bizonyítékkal alátámaszthatóak...
Ez után ismét László István vette át a szót, aki bejelentette, hogy az edzéseket határozatlan időre felfüggeszti, a Magyar Tae-Kyon Szövetség megszűnik, az egyesület pedig, mivel a jelenlegi tisztségviselők a továbbiakban nem kívánnak részt venni benne, feloszlik vagy esetleg más vezetőséggel átalakul. Az ez évi még fel nem használt egyesületi tagdíjakat a helyszinen azonnal visszafizették.
A Tae-kyon minden bizonnyal megszűnik, a gyakorlók jövője bizonytalan, először meg kell emészteni a dolgot és utána lehet csak továbblépni valamilyen irányban.
Megjegyzés: Kérem mindenki gondoljon bele abba, hogy a tanítványoknak mit is jelent ez. Sokan 5-10, van aki 15 éve is keményen edzett, vizsgázott - rááldozta az életét. A rendszer amit tanultak amúgy nem hülyeség, más stílusok mesterei is elismerik a hatékonyságát. A tanítványok technikai szinvonala és szellemi szintje megkérdőjelezhetetlen, bármely más stílusban is megállnák a helyüket. Mindez viszont igencsak csekély vígasz ekkora pofon után...
Sajnos biztos lesznek olyanok akik emiatt bántani/zaklatni fogják őket. Ez igen kegyetlen dolog, főleg a gyerekekkel szemben. Kérek mindenkit fogja vissza magát és kultúráltan szoljon hozzá a dologhoz ha közölnivalója van.
Baka Attila Tamás
Helyreigazítás: Felmerült, hogy a cikk megtévesztő lehet, mivel van egy Taekkyon nevű létező koreai harcművészet is. Ez a cikk nem a Taekkyon-ról, hanem a Tae-kyon írásmódúról szól...
A rovat legfrissebb cikkei:
- A hír beküldésről...
- Környezetvédelem - Faültetés Bajnok Sportolókkal!
- Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom
A rovat legolvasottabb cikkei:
- A Tae-kyon-ról... (21481)
- Szépvölgyi Géza költõi levele (2237)
- A Magyar Budo Szövetség közleménye (1979)
Vissza | Írta: Adminisztrátor | Üzenet | E-mail
Kategória: Közlemény | 2008. január 23. @ 13:33:26
Hozzászólások: 164 | Olvasva: 21480x
Kategória: Közlemény | 2008. január 23. @ 13:33:26
Hozzászólások: 164 | Olvasva: 21480x
2008. január 23. @ 22:54:22
Leesett az állam.....azóta keresem. A harcművészetek nem a becsületességre nevelnek? Nagyot csalódtam benne. Én nem ilyennek ismertem Onakát. Frost |
2008. január 24. @ 08:33:03
k-pax (Vendég) | Tae-kyon nevű harcművészet egyrészt létezik Koreában, csak nem azokat a technikákat gyakorolják, mint amit Kiskunhalason gyakoroltak. Sőt, egészen idáig létezett a magyarországi tae-kyon is, hiszen ezen a néven, használható, harci technikákat oktattak. Az már más kérdés, hogy ezt miért kellett egy koreai-japán mázzal leönteni, miért nem lehetett harci-tusának vagy egyébnek elnevezni. igazából ezzel van a baj. |
2008. január 24. @ 08:40:59
| A helyes név: Taekkyon www.taekkyon.or.kr/en/ hu.wikipedia.org/wiki/Taekkyon |
2008. január 24. @ 14:21:06
k-pax (Vendég) | Most olvastam újra egy beírást, amit majdnem pontosan 2 éve küldtek be: "Szépvölgyi Géza költői levele". Sajnos azt kell mondjam, vannak benne aktuális megállapítások, amik a tae-kyon ügyre is vonatkoznak. Éredemes újraolvasni! |
2008. január 24. @ 15:16:22
ez most komoly? (Vendég) | És ami ide van írva az igaz? Ha igaz minden sora igaz? Tényleg senki sem tudott róla? Csak a vezető? Nem tudom mi értelme volt hazudni. Amit csináltak működött, végül is kit érdekel hogy van e Wong Kai Mu vagy nincs. Persze így, hogy belehazudtak a képünkbe, már nem lehet javítani a dolgokon. Feltéve, hogy ez a hír igaz. Mert már semmit sem hiszek el... |
2008. január 24. @ 15:25:52
bruce (Vendég) | Nem akarok bántó kategóriába kerülni, de beteg ember aki ilyet csinál. Nevezte volna Tae Kyonnak még az se baj, de hogy létrehoz fantom mestereket és klubokat az nem kicsit gáz. Főleg, hogy kitalált mesterek nevében irogat magának is... Skizofrén? Itt valami tuti nincs rendben. |
2008. január 24. @ 20:58:13
| Csendben jelezném, hogy a wikipedia nem számít hivatkozási alapnak. És ez meg egy jó nagy fos helyzet és eléggé elszomorító is. |
2008. január 24. @ 21:28:19
Valaki (Vendég) | Kedves Mindenki! Az nem jutott eszetekbe, hogy mekkora katarzis ez az egész? És az, hogy mekkora lelki erő, és elszántság kellett ehez? Igen az tény, hogy ez az egész kitaláció, és az emberek hitegetése enyhén szólva sem volt szép dolog. De csak egy pillanatra próbáljátok meg K .L. helyébe képzelni magatokat! Nektek lett volna ehez elég bátorságotok? Persze tudom, hogy a marcművészeti életben, és itt a hozzászólók között is mindenki makulátlan. Vagy mégsem......? Szóval szerintem az dobja rá az első követ, aki bűntelen... :o) |
2008. január 24. @ 21:47:40
| Én azt a lelkierőt jobban csípem, amikor valaki fel meri vállalni, hogy új dolgot csinál és nem hazudozik. Pl.: Bruce Lee, az aikido, a tkd, a daidojuku meg sok egyeb alapitoja ugyebar... |
2008. január 24. @ 22:25:42
Lámmegmondtam (Vendég) | Az a nagy helyzet, hogy aki nem szemellenzős, hosszú évek óta tudta - és mondta is - hogy ez az egész egy csalás, egy nagy hazudozás. Én csodálkozom a szülőkön hogy nem lincselték meg ott helyben. Őket nem, csak a gyerekeket sajnálom, mert ők nem tehetnek róla. Milyen szülő az aki nem néz utána hova járatja a gyerekét? Nem volt elég figyelmeztető jel? Nem szóltak elegen hogy gázos az egész? Látom megy is már a nagy felmentő hadjárat. Szögezzük le. Amit Kalicz "tudott" az nem hiteles. Összelopkodott valami. Az, hogy tanított, törvénytelen - lásd sporttörvény - és ráadásul veszélyes. Gyerekeket tanítani óriási felelősség! Ebben az esetben pedig súlyos felelőtlenség! Az, amit fedőtörténetként előadott, az meg szimplán csalás. Csak azért vallotta be amit vallott, mert szorul a hurok. Azt sem veszem be hogy azok akikre fekete övet kötött azok nem voltak benne. Ennyire hülye nem lehet senki. Hány éve is megy ez az átverősó? |
2008. január 24. @ 22:41:32
| Sokan elhittek... "Spartans! ... Tonight we dine in HELL!!!" |
2008. január 24. @ 23:18:15
_shinobi (Vendég) | Lámmegmondtam, te se vagy egy világtalan hülye... "Milyen szülő az aki nem néz utána hova járatja a gyerekét?" --> Milyen szülő az aki nem nyomozza le az oktatott stílus hátterét? Hogyan tudná lenyomozni? A netről, mi? És hogy ellenőrzi le a hitelességét? "Amit Kalicz "tudott" az nem hiteles. Összelopkodott valami." --> Aha. Szóval minden stílusalapító összelopkodott valamit. Ezzel az összelopkodott, nem hiteles izével hülyére verték a népeket a Jiu-Jitsu bajnokásgokon. "Az, hogy tanított, törvénytelen - lásd sporttörvény" --> Ilyenkor persze megy a "Sporttörvény! Sporttörvény! Sporttörvény! Mutasd a papírod!", egyébként meg "Köcsög sporttörvény, de rohadt állat volt aki kitalálta, nem jó semmire..." Ilyenkor rögtön előkerülnek a net legmélyebb bugyraiból a feketeöves szájkaratésok meg zsebdzsúdósok hogy szívlapáttal hányják a szart az illetőre. Igen, csalt és hazudott jó 15 éven át, innentől neki nem feltétlen van helye a HM társadalomban. De mindeközben eredményt tudott felmutatni, elismerték őt és a tanítványait is. Ezek szerint egy eléggé jó kamu stílust alkotott. ;) |
2008. január 25. @ 08:36:19
Arthur (Vendég) | Ambivalens ez az egész. Egyrészt tényleg jó és működőképes volt az amit tanított. Amit csinált, saját bevallása szerint is, inkább a JITSU kategóriába tartozik, tehát nem akart belevinni semmiféle szellemi dolgot, DO-t. Ami persze nem jelenti azt, hogy a becsületesség nem számít. Sajnos nagyon is számít, akár a szamuráj, akár a hwarang, akár a nyugati lovagi eszmék egyik alapköve ez. Én értem, hogy kicsi világunkban és főleg országunkban már nincs a becsületességnek értéke, de azért a HM-ben ez az alap. Tehát azt kell mondjam a gyökereknél, az alapnál szúrta el az egészet. Amit csinált, sajnos még büntetőjogi kategóriákba is sorolható.... |
2008. január 25. @ 08:37:47
én csak azt nem értem (Vendég) | hogyan tanulta meg a stílust? mert tényleg tetszettős volt... És amit én láttam a stílusból az hitelesnek és jóindulatúnak tűnt. A srácokat jóra nevelte és fejlődtek a keze alatt. ez az én tapasztalatom. |
2008. január 25. @ 10:46:27
Valaki (Vendég) | Üdv! Csak sorban. Az, hogy becsapta az embereket, legyen bármilyen jó is a stílus, hiteltelenné teszi a "mestert". Nem technikailag, hanem emberileg. A sporttörvényes témához. El kell menni, és el kell végezni egy rekreáció szakos sportoktatóit. Ennyit mindenki megtehet. Innentől kezdve pedig senki nem szólhat, ha valaki a saját stílusát oktatja. Lehet szídni a sporttörvényt, hogy mi aztán akkora harcművészek vagyunk, mit nekünk a magyar törvény, meg egyébként is, mi csak hagyományt őrzünk, kultúrát ápolunk (tegyük hozzá, hogy a magyar táncot oktatóknak is van sportoktatói végzettségük), csak amikor kijönnek ellenőrizni, és megnyomnak 500 ezer forintra (pár hete történt egy ilyen eset), akkor el lehet gondolkozni, hogy nem-e lett volna jobb betartani a törvényeket. |
2008. január 25. @ 13:17:36
_shinobi (Vendég) | Valaki: "El kell menni, és el kell végezni egy rekreáció szakos sportoktatóit. Ennyit mindenki megtehet." Aha, persze... Nem, nem teheti meg mindenki. Nem csak hogy anyagilag, hanem időben nem engedheti meg magának mindenki. Tudom jól, ismerek olyanokat akik habár szeretnék megszerezni ezt a haszontalan papírfecnit, de nem tudják mert reggel 4-5-kor kelnek és nem ritkán csak késő délután, sőt, este érnek haza. Egyesek ezt a hét minden napján csinálják, nincs szünnap... Örülnek neki ha eljutnak edzésre meg évente párszor szemináriumra. A magyar táncot, sakkot és kártyát oktatóknak is van sportoktatói végzettségük, mert muszály, mert nagyon ügyesen ki lett találva a törvény szövege. Ha egy memóriajavító Sylva-módszer kurzust indítanál, akkor is kellene hozzá ez a papír, igaz, azt már nem tudja senki sem érdemlegesen megindokolni hogy miért is? Blabla magyarázat az van, persze. |
2008. január 25. @ 13:56:51
Arthur (Vendég) | Hozzáteszem, a Kelemen féle Ju-jutsu is "összelopkodott", kitalált rendszer, aztán mégis könyveket adtak ki belőle.... |
2008. január 25. @ 14:08:54
bruce (Vendég) | Hozzáteszem szerintem senkit sem az "összelopkodás", vagy az új stílus zavart.... Az az alapvető probléma, hogy kóreai stílusként adja el, és ráadásul van képe kitalálni nem létező mestereket klubokat. Szerintem ehhez nem lelkierő kellett, hanem bőr a képen és nagy butaság is, mert azért nem gondolhatta, hogy ez sose derül ki. Szerintem durva. |
2008. január 25. @ 14:51:25
_shinobi (Vendég) | Összelopkodott... Bruce Lee, Morihei, Oyama, Gracie, tetszőleges MMA stílus/iskola... Ők nem lopkodták a technikákat? Miért? Miért nem? Kalicz László ugyan azt csinálta mint Szabó András, csak egyrészt amit létrehozott az hatékony volt, nem röhögték körbe mint amazt az illetőt, viszont a kamuzást is nagyobb volumenben vitte, felhasználva a technológia nyújtotta lehetőségeket is, amelyek végül is lebuktatták. És még egy hatalmas különbség. Egyik nap lebukott, másnap terítette a lapjait, kiállt az emberek elé és ő maga elmondta a tényállást. Erre Sz. A.-nak mennyi idő is kellett? Hogy arról ne is szóljunk hogy mind a mai napig változatlan formában és néven tevékenykedik? Ja, hoppá. Kis különbség. Az egyik felvállalta amit tett, a másik meg még akkor is kitartott a hazugságai meleett amikor a sortűzbizottság előtt volt. A tanítványoknak nincs miért szégyenkezniük, megállják a helyüket a tudásukkal, ha átmennek egy valós stílusba stabil alapokkal érkeznek, nem mondhatják hogy az ablakon kidobták a pénzt de nem hallották koppani. Kalicz László meg elkapálta magát ezzel, de nem annyira mint Sz. A., nem vesztette el az arcát ... annyira. |
2008. január 25. @ 15:06:59
_shinobi (Vendég) | Pontosítok, tévedtem, új infókhoz jutottam. Nem jobb mint Sz. A. ... |
2008. január 25. @ 15:21:57
| Kikerült a cikk a budomagazinra: http://budomagazin.hu/cikk/budo.php/2519 + nyitottak neki forum temat: http://budomagazin.hu/forum/topic.php?tp=240 |
2008. január 25. @ 17:21:44
egy tanítvány: üzenem valakin (Vendég) | nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy te valószínűleg egy "létező" stílusban jeleskedhetsz, csak nem tul nagy hatásfokkal és még kevesebb tanítvánnyal! mert biztos vagyok abban hogy bár a Mester tévedett, de elvitathatatlan tőle az hogy egy nagyon hatásos és kemény rendszert hozott össze! nézd meg az országos jitsu versenyek eredményeit( kecsói verseny minden év novemberében). jitsu bírók előtt csak jitsusok ellen is hoztunk minimum 5-6 aranyat, 5-6 ezüstöt, 5-6 bronzot, meg 5-6 4. helyet. és mentünk kb 25-30-an! Azt akarom ezzel mondani hogy tény hogy más megoldást is találhatott volna az általa létrehozott stílus oktatására mint a fedőtörténetek, de az is tény h ezzel a stílussal, amit szerinted összelopkodott, mindenki más szerint megalkotott, csak jót tett! a gyerekek egy tényleg hatékony önvédelmi rendszert tanultak, és mindenki aki nála tanult csak jó irányba váltotozott! Mindezt első kézből mondom, és egyet megígérhetek! Kitartok mellette... |
2008. január 25. @ 17:34:35
szabi (Vendég) | Én egy másik tanítvány vagyok és már 5 éve csinálom ezt stílust. Lehetet, hogy az eredettel kapcsolatban hazudott nekünk, de magával a hatékonysággal nem vert át minket, sok mást stílus ellen megállná a helyét és az utcán is hatásos... ami nem mondható el néhány stílusról és néhány mester oktatási felogásából sem. Én mindent Kalicz Lacinak, továbbra is mesteremként tekintek rá, köszönhetek. Teljesen megváltoztatt sokkal magabiztosabb lettem, és mielőtt elkezdtem volna csinálni még 1 fekvő támaszt sem tudtam megcsinálni, szóval le a kalappal előtte. |
2008. január 25. @ 21:24:07
| Nekem ma mesélte Shu, mikor találkoztunk, leesett az állam. Igaz, el sem hittem percekig, azt hittem, ugrat. Végülis, ha jog szerint nézzük, ez csalás. Egy férfi pedig, ha csal, elismeri, vállalja a következményeket, megfizet, és teszi a dolgát tovább. De van másik oldala is a dolognak. Amit láttam, az egy elképesztően hatékony, kiforrott harcművészet, még ha a formagyakorlatok vagy az övfokozatok nem valódiak, akkor is. Aki látta ezeket a gyerekeket, fiatalokat edzeni, versenyezni, az tudja, mit jelent ez nekik. Hazugság ide vagy oda, a technikák valódiak, a hatékonyságuk nemkülönben. És ennek a mesterét Kalicz Lászlónak hívják. Az érem mindkét oldala egyforma súlyú. Megértem a csalódottságot, és a vak hitet is benne, így sztem mindenki az alapján döntsön, mit szeretne igazán. Tanulni tőle, vagy bűnhödni látni őt. |
2008. január 25. @ 23:13:40
_shinobi (Vendég) | Phoenix: Többnyire mindkettőt. Persze sokan kiábrándultak belőle, érthető módon. A baj az, hogy nem állíthatni hogy nagyon akaródzott neki beismerő vallomást tenni, és még most is ködösít, szervezkedik, miegyéb. Így már más a leányzó fekvése... |
2008. január 26. @ 18:14:18
Eló (Vendég) | Üdv mindenkinek. Kezdeném azzal, (hogy az esetleges félreértéseket eloszlassam) én nem vagyok,és nem is voltam Kalicz László tanítványa soha. Viszont ismerem őt, vendégként vettem részt 1-2 edzésén, a "csapatát" is ismerem, és ami a legfontosabb megint csak "vendégként" részt vettem a 2006-os edzőtáborukon. Életem legjobb "táborozási" emléke lett, pedig nem egyszer voltam vándortáborokban is... Fantasztikus embereket ismertem meg, és NAGYON sok mindent sikerült tanulnom tőlük, és nagyon sok szép emlékkel gazdagodtam. Mindez persze nem történt volna meg ha nem lenne ez a bizonyos Tae-kyon nevű harcművészet melyről most kiderült hogy nem is létezik... Nem fejezem ki eléggé a súlyát a dolognak, ha azt mondom, hogy magyarországon nem könnyű akármilyen harcművész klubbot alapítani, fenntartani, és eredményeket elérni, nem hogy terjeszkedni vele, akár kitalált ez a harcművészet, vagy akár több ezer éves, és "hivatalos" kereteken belül működik ... Ezt persze megint nem csak ugy mondom, tapasztaltam is. Az a harcművészet ami nekem mindig is a legközelebb áll majd a szívemhez, nem több mint 3 éve alakult,(ha nem pontos az adat ezt az egyet szabad javítani ) és még mindig kialakulóban van. Nincs több ezer éves tradíció mögötte, mégis nagyon hatásosnak érzem, és az ott tanultakat rengeteg helyen képes voltam/vagyok alkalmazni, hatásosan. Persze mi (igen mi, mert az első tanítványok között voltam ) nem azt terjesztettük hogy ez egy külföldről származó harcművészet, már létező technikákkal, hanem elismertük a puszta tényt,elsők vagyunk...És az egyetlen dolog amit Kalicz László mester(!) szerintem elrontott az ez... Viszont nem mondom h amit tett rossz,mert egyátalán nem ezt érzem... (És mindenkit kérek ne dobálozzon a hazugság szóval olyan erősen,mert aki nem hazudott még (nagyon csunyákat is esetleg) alkalom adtán, az festi magát...) Neki volt bátorsága kezdeményezni, és egy olyan csapatot, és szövetséget hozott létre melynek eredményeit, és hatásosságát megkérdőjelezni sokak szerint nem érdemes... (nem sorolok eredményeket, és helyezéseket, előttem ez már megtörtént, meg aki ezt olvassa, több mint valószínű tudja miröl beszélek...) Büszke vagyok hogy ismerem őket, tanulhattam tőlük, és megtiszteltetés lenne ha ezután is megtehetném ezt... Minden jót nekik, erőt, kitartást, és kérlek benneteket ne hagyjátok abba amit csináltok! |
2008. január 26. @ 18:54:51
| Sajnos nem tudom magam sem pontosan, hogy mit is gondoljak. Csak azt érzem, hogy görcsösen hinni akarom, hogy ez nem teljsen úgy van, ahogy ide van írva... remélem hamarosan tisztázódni fog minden... De, ha mégis így van, akkor is kapásból csak annyit tudok rá reagálni, hogy: "Az embernek teste van, ez terhe és kísértője. Hurcolja és egyúttal viteti magát vele. Légy résen, tartsd féken testedet, gyűrd le és csak végső szükségben engedelmeskedj neki. Ez az engedelmesség is lehet vétek, de az így elkövetett bűn bocsánatos. Aki így buki el, térdre bukik, a térdrebukás pedig végződhet imádságban. Szentnek lenni - kivétel; igaznak lenni - szabály. Tévedhetsz, hibázhatsz, vétkezhetsz, de légy igaz ember. A lehető legkevesebb bűn, ezt diktálja az emberi törvény. A teljes bűntetlenség csak az angyal álma lehet. Mindent, ami földi, a bűn súlya nyom." / Victor Hugo/ Nem tudom biztosan - nagyon remélem, hogy nem - , de ha esetleg a fenn álló helyzet valós, akkor sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindenkinek jár egy második esély, hogy a Mester (eltekinteve az állítottaktól) egy igaz ember (aki ismeri valamennyire, az tudja). Az állítólagos bűnei, szerintem, megbocsáthatóak, mivel ezzel nem ártott - sokkal inkább használt - nekünk. Végül csak ennyit: "Erény is bűn lesz rosszul alkalmazva, S helyén a bűnnek is van néha haszna." / Shakespeare/ |
2008. január 26. @ 19:20:20
A mester (Vendég) | Kedves hozzászólók. Én a három ember közül az egyik olyan ember vagyok aki e történetet részleteibe menve ismerem. Nagyon fontos azt a tévhitet szétoszlatnom, hogy K Laci saját maga mint egy a bűneit megbánó személy egyszer csak oda állt a nagyközönség elé és töredelmesen bevallott mindent. MERT EZ NEM ÍGY VOLT. Sok háttér munka után lett a tudomására hozva, hogy le van leplezve. S csak az után, hogy belátta- nincs tovább - tette meg amit nem kerülhetett el. Véleményem szerint Őt nem a BUDO szelleme vezérelte, hanem az a becstelen vágy, hogy Rá felnézzenek. Az általa gyakorolt és a tanítványainak tovább adott technikák tisztaságával és hatékonyságával kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy bárhonnan is vegye a technikák garmadát, nem volt sem a Lacinak sem a tanítványainak egyetlen olyan ember sem az eddigi életében aki megmutatta volna a helyes utat amin aztán ő ill. a tanítványai is tudtak volna haladni. Mondom ezt a lassan 23 éves harcművészeti tapasztalatommal a hátam mögött. Én csak a rúgás és ütés technikákat tudom minősíteni mint ITF Taekwon-do-s "amire büszke vagyok. Azt csak a Judo és Ju-Jitsu mesterektől és magasővesektől tudom, hogy a többi technika is hagy maga után némi kiigazítani valót. Az is tév hit, hogy hülyére verték a Ju-Jitsu-sokat. Ugyan is itt "csak" előre össze gyakorolt dolgokat kellett bemutatni. És itt jól eltudták adni magukat. Ami természetesen értéklésre méltó, MERT MEGDOLGOZTAK ÉRTE. Végszóként azt tartsa mindenki a szeme elött, hogy MINDEGY AZ MILYEN STÍLUS AMIT GYAKOROLSZ a fő hogy megtaláld önmagad benne és ne okozz vele másoknak csalódást, fájdalmat. A MESTER LEGYEN MINDÍG SZAVAHIHETŐ ÉS HITELES |
2008. január 26. @ 21:20:23
... (Vendég) | Hát nem tudom de nem gondolod magad nagyképűnek hogyha azt mondod magadról hogy "A mester"... én ezt még véletlenűl sem mondanám ki mert ezzel a többiek előtt magamat minősítem. Tehát az arcodból vissza vehetnél mert attól függeltlenül hogy vettél magadnak egy dant nem vagy ' A mester" . Végső szó hozzád Mester csak addig Mester amíg a tanítványai a Mesterüknek tartják, attól hogy van 1 danod, 2 danod, x danod nem feltétlenül jelenti azt hogy te vagy "A mester" |
2008. január 26. @ 22:14:08
... (Vendég) | Javítás az előző beíráshoz mert elírtam: Végső szó hozzád: stb |
2008. január 26. @ 22:56:35
Ki tudja, lehet van B mester vagy C mester is. You never know Mr/Mrs pontpontpont Frost |
2008. január 27. @ 11:35:51
"B" mester (Vendég) | Kedves mindenki! Engedjétek meg, hogy én is hozzászoljak egy kicsit a dolgokhoz. Nem akartam bekapcsolódni ebbe a virtuális adik-kapok-ba, de most úgy érzem hozzá kell szolnom egy kicsit a dolgokhoz. Én vagyok a sok ember közül az egyik aki K:L-t több, mint 10 éven át barátjának és harcművész társának tartotta, és én vagyok aza az ember aki több, mint fél év alatt összegyüjtöttem a bizonyítékokat a most kirobbant ügyhöz. Továbbá én vagyok "A mester" vagy "A" mester-teljesen mindegy, hogy értelmezzük- legjobb barátja ezért engedjétek meg, hogy a továbbiakban teljes mértékben kiálljak mellette és legyen a nevem a továbbiakban "B" mester. Nagyon sok munkánk van ebben a dologban és higyjétek el, hogy nem a rosszindulat vezérelt bennünket, hanem az a gondolat, hogy a gyermekek, szülők, barátok, harcművésztársak végre ráébredjenek, hogy "valaki" nagyon csúnyán átverte őket hosszú éveken át. Kérek mindenkit, hogy ha hozzászól a témához, az tényleg a témához kapcsolódjon és ne az előttünk szólót "fikázzuk"!!! És végezetül kedves ...: : hidd el nekem, hogy "A mester" vagy "A" mester tényleg mester, és egyáltalán nem nagyképű.... (Bocs a h.írási hibákért , de nagyon siettem...) |
2008. január 27. @ 13:15:19
... (Vendég) | Igaz. A név értelmezés kérdése és ha így értelmezzük akkor szeretnék elnézést, kérni tőle de ha másik értelmét nézzük akkor nem ragozom... Üdv |
2008. január 27. @ 19:13:52
"A "mester (Vendég) | Kedves 2008.január 26.21óra20 perckor hozzászóló. Én nem kritizállak téged, mert nincs hozzá jogom így látatlanban,ismeretlenül. Előszór is le kell szögezni, hogy én nem adtam magamnak mester címeket, és egyéb titulosokat. Nagyképű vagyok???!!!!...........hmm...nincs mire. Hogy mesternek szólítanak, nem tettem mást csak megpróbáltam (om) minél jobban elsajátítani a Taekwon-do nevű harcművészetet és azt továbbadni. Mindezt, mesterem "Kili Anikó" nagymesterem "Harmat László" edzőtársaim és tanítványaim segítségével érhettem el Tanítva tanulni. Hogy vettem magamnak egy dant??!!!???....hmm. Továbbá ha valaki(k)nek az jó,hogy őt átverik,megkárosítják,különböző módon kicsalják tőle a pénzét,pl: ITO díj...........hhát legyen!!!! Megadok egy számlaszámot, és arra utaljanak át havonta mondjuk 50.000.-Ft-ot./fő. Cserébe ééén elááááárulok egy csodáááálatos dolgot. |
2008. január 27. @ 20:02:50
... (Vendég) | 1. már elnézést kértem lásd 2008.január.27 13:15:19 2. Nem tudom hogy te hány ezer forintért oktatsz, de nem hiszem hogy havi 2000Ft alatt lenne( Mint "Tae-kyon-on". Az ITO-ból sem gazdagodott meg az ember tehát az évi 2500 ft nem nagy ár egy hatékony stílushoz képest. 3. Mint mondottad Tae kwon do -s vagy így nem tom hogy honnan ismernél bármit is a Ju-jitsu versenyen elért eredmények megszerzésének miben létéről. Ott volt a Quatro verseny szám mikor is egy technikát kellet bemutattni a bíróknak és ugyanezt megtette egy másik páros is. A biró meg Uram bocsá' csak látja melyik a jobb, hatékonyabb. 4. Lehet hazudot, sőt biztos de én sose éreztem kevesebbnek azóta magam hiszen tudom, hogy ezzel nem ártott sőt sokaknak csak használt. |
2008. január 27. @ 21:55:40
_shinobi (Vendég) | Vagyis a hazugság ebben a formában teljesen rendben van és megengedhető? Háát, szerintem nem. |
2008. január 27. @ 22:16:34
"A mester" (Vendég) | Kedves barátom. Te aki próbálod nem megérteni ,hogy annak amit tett K László, súlya van. Még ha 1Ft-al is, de ha becsapott az az ember akit Te magasztalsz....... (bárki legyen is az) azok után hogyan hiszel majd neki?!?!?!?! De lehet, hogy nem egy az értékítéletünk. A Ju-Jitsu-val kapcsolatban azért tudok nyilatkozni, mert több magasőves Jitsust oktattam,oktatok, és az Ő szakmai megfogalmazásuk, kritikájuk alapján mondok amit mondok a Jitsuval kapcsolatban. A további hozzászólások a részemről befejezve. Tiszteletem. |
2008. január 28. @ 09:36:39
Valaki (Vendég) | _shinobi: "Aha, persze... Nem, nem teheti meg mindenki. Nem csak hogy anyagilag, hanem időben nem engedheti meg magának mindenki. Tudom jól, ismerek olyanokat akik habár szeretnék megszerezni ezt a haszontalan papírfecnit, de nem tudják mert reggel 4-5-kor kelnek és nem ritkán csak késő délután, sőt, este érnek haza. Egyesek ezt a hét minden napján csinálják, nincs szünnap... Örülnek neki ha eljutnak edzésre meg évente párszor szemináriumra." Kérem. Aki edzést tart, annak meg kell felelnie a sporttörvénynek. (Mellesleg megjegyzem, hogy sportoktatóin baromi sok hasznosat oktatnak, nem csak egy haszontalan papírfecni) Heti 1* van oktatás, van olyan hely, ahol hétvégén. Egyébként 80e forintba kerül, ami nem kifizethetetlen összeg. Aki annak örül, hogy néha eljut edzésre, annak meg nem kell edzést tartania, ergó semmi szüksége a papírra. Csak miheztartás végett közlöm, hogy néhány hete egy ismerősöm ismerősét nyomták meg 500 ezer forintra, mert bizony elkövette azt a csacskaságot, hogy papír nélkül tartott edzést. Te bevállalnád? |
2008. január 28. @ 09:36:42
Arthur king (Vendég) | Na mielőtt még a mennyekig dícsérjük K-L.-t, azért javaslok mindenknek egy módszert. Mondogassátok, mantrázzátok sokszor ezt a szót: BECSÜLETESSÉG!!! Tudom, hogy a mai világban a becsületes embert LÚZER-ként aposztrofálják, de azért a harcművészet követőinek nem kellene a becstelen emberek sorába beállni. Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a hazugság nem szép dolog, pláne, ha ennyi ideig és ekkorát hazudnak, az nem egyszerű. Én ezt a hazugságáradatot (tae-kyon) már kórosnak mondanám, pszichológiai éretelemben! Igazán kíváncsi lennék mi vezette őt erre: hatalomvágy, karriervágy, anyagi haszonszerzés ? Szerintem nyilvánvaló, mindegyik megtalálható az indítékai között. Ne felejtsük el, hogy Sportigazgazó is és a saját stílusát nyomta ebből a székből is! Az anyagi haszonszerzés ilyen formája viszont bümntetendő is! Szóval gondolkozzunk el ezeken a dolgokon, mielőtt még megsímogatjuk és tapsolunk is neki azért amit csinált! |
2008. január 28. @ 10:43:30
g (Vendég) | Szerintem sokan elfelejtették,hogy Kalicz nem egyedül tevékenykedett,ott volt mellette mindig László István ,aki most szépen hallgat és kihúzza magát mindenből!Most játsza az áldozatot ,és hátatfordít annak aki eddig minden dolgában mellette állt!! |
2008. január 28. @ 10:47:06
| Ebben tevedsz... beszelj vele, ha nem hiszed. Hivd fel, vagy ha ez nem megy irj neki emailt... |
2008. január 28. @ 11:52:46
"B"mester (Vendég) | Üdv mindenkinek! Engedjétek meg, hogy újra szóljak pár szót az üggyel kapcsolatban: Természetesen, mint mindennek az életben ennek a történetnek is több oldala van, ezért tehát több oldalról lehet elemezni és véleményt "barkácsolni". Minden hozzászólónak van némi igaza, tegye azt K.L. mellett vagy ellene... Én úgy gondolom - mivel a hozzászólók többsége is nagy valószínűséggel harcművész-, elsősorban a harcművészetek oldaláról kell ezt az egészet elemezni és a gondolatokat, érzéseket ebből az irányból kell "táplálni"! Persze igazuk van valamilyen szinten azoknak is, akik humánusabban kezelik a dolgot és a jó oldalát próbálják előtérbe helyezni a történéseknek, hiszen ismerjük el valóban van a dologban sok pozitív rész is. Nem is lenne probléma az egésszel, ha más formában lett volna "tálalva"... A technikákon túl - amelyek természetesen "működnek", hiszen létező stílusokból lettek "importálva" -, az egész egy mese világ amelyet K.L. jól eladott mindenkinek. Az "eladott" kifejezést szó szerint is érthetjük, hiszen mindegy, hogy milyen összegeket, de pénzt profitált a dologból. Mondhatnánk mindenkinek joga van álmodni, mese világban élni, de amit K.L. tett ahhoz nincs joga senkinek! Kérdezhetnénk: milyen ember az ilyen?? Milyen ember az: aki barátokat, harcművész társakat tart hosszú éveken át tévedésben, aki jóhiszemű szülőket ver át, aki ártatlan gyermekeket áltat? Azokat a gyermekeket "tanítványokat" akik hisznek benne, "mesterük"-ként tisztelik és akik életükből drága perceket, órákat, napokat, hosszú éveket pazarolnak valamire amiről kiderül, hogy nem is létezik. Ki fogja visszaadni ezeknek az embereknek az "elpazarolt" energiát? És folytathatnánk tovább a kérdéseket... A tény azonban tény marad. Véleményem szerint ilyen dolgot ép ésszel élő, egészségesen gondolkodó ember nem tesz! Ilyenre csak egy valamilyen szinten beteg elme képes.... Az első hozzászólások között volt valaki aki "magasztalta" K.L-t, milyen nemes gesztus a beismerése... Az én véleményem ezzel kapcsolatban annyi -mivel "A" mesterrel közösen vívtuk meg ezt a harcot -, hogy ha nem lettünk volna ennyire "résen", akkor ez a dolog még ma sem tartana itt és a hazugság folytatódna tovább... |
2008. január 28. @ 12:08:15
"B" mester (Vendég) | Kedves g: Mint már említettem én vagyok az az ember aki bizonyítékokat összegyűjtöttem az ügyben és én vagyok a két ember közül ("A", "B" mester) az egyik aki ezt a dolgot leleplezte "B". HATÁROZOTTAN KÉREK MINDENKIT, LÁSZLÓ ISTVÁNT NE TÁMADJA!!!!!!! Etikátlan lenne az ügy részleteit ide "kirakni", de higyjétek el, hogy László István nem volt benne és azt, hogy a dolgok idáig eljutottak az Ő SEGÍTSÉGÉNEK IS KÖSZÖNHETJÜK!!! MÉGEGYSZER KÉREK TEHÁT MINDENKIT, HIGYJE EL , BÁRMENNYIRE IS NEHÉZ, HOGY LÁSZLÓ ISTVÁN IS "ÁTVERT" SZEMÉLY!!!!!! AZ Ő BŰNE CSAK ANNYI, HOGY NAÍV VOLT ÉS A VÉKSŐKIG HITT EGY "BARÁTNAK"!!!!! |
2008. január 28. @ 13:15:16
_shinobi (Vendég) | Valaki: "Aki annak örül, hogy néha eljut edzésre, annak meg nem kell edzést tartania, ergó semmi szüksége a papírra." Igazán balga és gyermeteg elképzeléseid vannak, úgymond... De akár a "világtalan" szót is használhatnám. 1.) Ha ők nem tartanak edzést, akkor más sem fog mert nincs aki tartson, minden dozsótag mehet Isten hírével amerre lát. 2.) Amíg nem kellett a sportoktatói vagy hasonló az oktatáshoz addig tök rendben volt minden, de most már nincs? Ja, már lehet a törvényre hivatkozni. Gondolom a sakkozóknak és a kártyásoknak is tök jó hogy van ilyen papírjuk. 80 ezer forint ha neked nem sok az tök jó, örülj neki, de nem kellene itt ezerrel vetíteni... |
2008. január 28. @ 13:25:14
Valaki (Vendég) | shinobi: Bizony, akinek nincs végzettsége, ne tartson edzést. Vagy számoljon a következményekkel. Az, hogy ez neked nem tetszik, az egyéni szociális probléma, bizony Magyarországon a magyar törvényeket kell betartani. Mert bizony ha megsérül a tanítvány edzés során, akkor az kinek a felelőssége? Elárulom, hogy az edzőé. És ha bíróságra kerül az ügy (mert mondjuk a gyerek szülei oda viszik, volt már rá példa), akkor lehet magyarázni a bizonyítványt, hogy de hát szerintem hülyeség a sportoktatói, minek, stb., mert bizony ez szépen terhelő bizonyíték lesz. (előfordult már az ellentetje, a srácnál megsérült valaki, bírósági ügy, de volt edzőije, ezért megúszta) Meg, mint írtam, ha van egy "kedves ismerős", aki bemószerol, akkor meg lehet fizetni a büntetést. 500 ezer forint, lehet gyűjteni. Véleményem szerint mindenki azt csinál, amit akar, csak aztán meg vállalja a következményeket is. És nem, nincsen sportoktatói iskolám, jutalékot sem kapok, csak el tud keseríteni ez az egész hozzáállás. |
2008. január 28. @ 15:21:53
Agent Zs! jelezném, hogy muszáj pontos nem -ly, véGsőkig, az övvizsga meg nem hosszú! na de mindegy is! A sporttörvény meg sztem kell, mert rendnek kell lennie. Egyébként nem tudom, hogy a gyereke nevelését, ápolását vagy gyógyítását, mikor bízná rá valaki is egy olyanra, akinek nincs róla papírja. |
2008. január 28. @ 15:52:16
hiratoro (Vendég) | Üdv. mindenkinek...én eddig csak "atvertként" olvastam a hozzászólásokat!(Tehát én is egy tanítvány vagyok) Már nagyon nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá, de már sok olyan hozzászólás volt amire tudok/szeretnék, magyarázatot adni. Sajnos még én sem tudok sokkal többet az itt leírtakon kívül és mikor megláttam a hírt akkor nem is akartam elhinni az egészet és még most sem tudom elhinni, hogy kinek és hogy mit higgyek. Én először is azokra a "lebuktatókra" lennék kiváncsi mert biztossan büszke/büszkék ("A" mester,"B" mester) vagytok magatokra. Ha netán még is igaz ez az állítás akkor én nem akarom, hogy "lincseljék" meg a mestert. Mert hisz hülyeséget nem tanultam sőtt... És tudom, hogy volt szó a hitelességról, de én akkor is csak azt tudom elmondani, hogy hiteles és a magyarázt hozzá, hogy miért hiteles/hatásos (PL:egy egyenes ütés) az is meggyöző volt. (És még azt szeretném hozzá fűzni, hogy ha tényleg igaz minden akkor is a mesteremként fogok "feltekinteni" rá. Azért megjegyzem, hogy teljessen elvetem amitt "tett" és szomorú is vagyok miatta, de elvégre mindenkinek jár még egy esély! Amit tanított (amire "elpocsékoltam" az időmet) arra úgy fogok vissza gondolni, hogy:Igen ezt tanultam és pár év alatt sok mindent elsajátíthattam tőle/tőlük. Én úgy gondolom, hogy nem volt hiába való több száz fekvőtámaszt és felülést lenyomni. Még ha ki is találta akkor is tudhatott valamit...ez az én véleményem.Köszönöm a figyelmet!) |
2008. január 28. @ 16:21:43
Bushi (Vendég) | Kedves Hiratoro! Meg kell mondjam a Te és a többi tanítvány megítéléséből is látszik, az, hogy K.L. egy önjelölt mester. Sajnos minden ilyen "mesterre" igaz az, hogy saját iskolájában vasfegyelem van, hihetetlen kemény próbák elé állítják tanítványaikat, a hierarchikus rendet keményen betartják. Ez egyébként érthető is, hiszen be kell, hogy bizonyítsák az Ő rendszerük japánabb a japánokénál, koreaibb a koreai rendszereknél. Szóval a rendszer keménységét egyfajta bizonyítási kényszer táplálja. Ugyanakkor ez a fajta tanítás azt is lehetővé teszi, hogy a "mesterre" mintegy ISTEN-ként tekintsen a tanítvány, feltétlenül elfogajdja, a tűzbe is utánamenjen. Az igazi mestert az jellemzi, hogy szinte rosszul érzi magát, ha ajnározzák, mivel tudja, a tanítvány ugyanolyan ember, mint saját maga. Az igazi mester a tanítványainak rajongását nem használja saját EGO-jának növelésére, annál is inkább, mivel a harcművészetek valódi célja, az EGO-tól való megszabadulás. |
2008. január 28. @ 16:23:59
| "Egyébként nem tudom, hogy a gyereke nevelését, ápolását vagy gyógyítását, mikor bízná rá valaki is egy olyanra, akinek nincs róla papírja." Nagyon jól tudjuk hogy Mo. a papírok hazája, ahol sok vízfejű papír mögött hősködik. Ha belegondolok az eddigi harcművész tanulmányaim alatt 1-2 embernek van papírja róla hogy csinálhat ilyet. A többinek nincs. És egy atommal sem jobbak mint a mások, minden ember más és mint minden, ez is általánosítás, hogy papír nélkül nem lehet megbízni egy emberben edzésileg. Aláírom hogy ami törvény az törvény, de hogy arról ítéljek meg vkit hogy milyen papírja van, nem arról hogy milyen személy ...áhh akkor megérdemli ez az ország ami most van. Frost |
2008. január 28. @ 16:30:35
| ajajj Frost ! nem a megítélés itt a lényeg, hanem hogy tudjuk már hogy ki kicsoda meg honnan "merről mit akar" ... megítélni az embereket egyébként sem kell, de ha már igen, akkor meg kell ismerni és majd aztán szépen lassan lehet itélkezni, mert az ugye kikerülhetetlen. |
2008. január 28. @ 16:32:18
[-_-] (Vendég) | Kedves Bushi Edzésen sosem volt, hogy Kalacz László azt kérte volna hogy mondjuk érte egy imát. Halason (Kelebián nem tudom hogy volt) sosem kérte, hogy mesternek szólitsuk. Semmilyen EGO növelés nem volt ott. Persze az alapvető tiszteletett elvárta mint idősebb és mint rangban előttem álló.(Ugyebár a "Tae-kyon katonai stílus" volt és hát azért ott van is hierarchia, de melyik harcművészet, vagy társadalom amelyikbe nincs) Ennyit a hozzászólásról többet ne is várjatok tőlem |
2008. január 28. @ 16:39:42
| Kedves g! Valószinűleg Te nem ismersz engem, mert ha ismernél tudnád, hogy vagyok annyira gerinces, hogy kiálltam volna, ha nekem is van saram ebben a dologban. Ha ott lettél volna a rendkivüli taggyűlésünkön, hallhattad volna, hogy Én a saját nevemben elnézést kértem a szülöktől és a tanítványoktól, valamint mindenki előtt megköszöntem Lacinak azt, amit éveken át tanított. Mindenki aki ismer bennünket tudja, hogy a Lacival úgy voltunk, mint a testvérek (legalább is részemről) ezért bármit maradéktalanul elhittem neki. Amikor megkeresett "A" és "B" mester sajnos már be volt adva a feljelentés, de hidd el, hogy ha előbb keresnek meg, megpróbáltam volna őket meggyőzni, hogy ezt ne tegyék meg addig amíg nem beszéltek a Lacival. Jelen pillanatban is azon dolgozom, hogy minél hamarabb és minél kisebb gondokkal érjen végett ez az ügy. Ezt egyébként maga Laci is tanúsíthatja. Ezért hidd el, hogy nem lapítok és most is a saját nevem vállalásával írtam, sok mással ellentétben. Én már nem haragszom a Lacira, de sajnos bizalmam elvesztette. Részemről minden további hozzászólás be van fejezve ezzel az üggyel kapcsolatban. Tisztelettel: László István |
2008. január 28. @ 17:29:18
hiratoro (Vendég) | Kedves Bushi! Én ugyebár Kelebián edzek/edzettem és ott sem volt semmiféle "vasfegyelem" és mi sem mondtunk semmiféle "imát" a mester felé! És azt hogy mesternek szólítsuk nem követelte ki.(Én Kelebián a legelső edzésen sajnos nem vettem részt ahol erről is volt szó.Ezért én nem tudtam, hogy hogyan szólítsam úgyhogy szólitottam ahogyan a többiek.Azt viszont leszögezném, hogy Kelebiára többnyire "gyerekek" járnak/játrtak edzésre és ezért van az hogy a kisebbek bácsizták és nem voltak leszidva sőtt még nem is mondta nekik, hogy mesternek szólítsák....tehát nem imádtuk őt meg semmi ilyesmi. (Ez is csak az én véleményem....) |
2008. január 28. @ 18:08:35
"B" mester (Vendég) | Kedves hiratoro! Magam és "A" mester nevében is határozottan kijelenthetem, hogy munkánkat nem a becsvágy vezérelte!! Ha figyelmesen elolvasod az előző hozzászólásaimat, akkor láthatod, hogy ezt már egyszer kifejtettem.... Hidd el nekem kérlek, hogy semmiféle "büszkeség" amiről te írsz nem merült fel egyikünk részéről sem. Nem tudom mióta foglalkozol harcművészetekkel, de a szavaidból sajnos azt érzem, hogy a "a BUDO lényegéből" sajnos még nem sokat értettél meg. Mi egyszerűen csak tettük amit tennünk kellett, elsősorban EMBERKÉNT, másodsorban HARCMŰVÉSZKÉNT!!! Remélem érted miről "beszélek"! |
2008. január 28. @ 18:38:26
Karatéka. (Vendég) | Kedves hiratoro! Megértem ,hogy megpróbálod tisztelni a" mestered" ez így helyes.De: Az az "ember "aki hosszú éveken át kihasználva a "mester" iránti tiszteletet, odaadást ilyen szemét módon becsapja a keze alatt edző gyerekeket ,barátokat, az számomra nem érdemel tiszteletet . Az ilyen személy nemhogy nem Mester ,de embernek is szar..... Jól ismerem "B" és "A" mestert is,hidd el nem a büszkeség utáni "vágy" hajszolta őket.Egyszerűen már elegük lett belőle ,hogy K.L. aljas, undorító módon hazudik azoknak az embereknek akik ŐSZINTÉN felnéznek rá. Milyen ember az aki létrehoz fantom személyeket (akikkel e-mail-ezget),hogy bizonyítsa hazugságait? De kinek kell bizonyítani???? Tanítványainak ,vagy azok szüleinek,netán magának? Mert ha magának akkor ez már kóros és kezelni kellene (skizofrén?). Nem akartam megsérteni senkit ,de én így gondolom. Üdv. |
2008. január 28. @ 20:59:12
sentinell (Vendég) | És mi a cél? Mindenkinek más... Aki csak meg akart tanulni bunyózni, azt mit érdekelte, hogy milyen stílust és milyen mestert követ? Aki meg lenni akart valaki, az meg jól pofára esett... Ha választhatok egy hatékony, de kéteshírű tréner és irányzat vagy egy jóhírű tréner és egy tradicionális, de lószart sem érő küzdelmi rendszer között, hát én bizony lehet, hogy az elsőt választanám... Hát Istenem, beteges hazudozó volt a srác, de ismerek alkoholista sensiket, meg olyanokat, akik a nők rabjai... Miért volna ez jobb, vagy rosszabb, mint bármelyik másik... Az, hogy ma meg mindenről papír kell, az csak a rendszer átka. Elveszik a harcos a sok irat, engedély meg többi trutymó között. Sőt mikor meg megvan a paír, elhiszi az ember magáról, hogy ő most aztán... Mit számít, hogy ez történt? Számít, hogy Magyarországon történt? Én mitől leszek jobb ember? Ha ugatom a bűnöst a többi kutyával együtt, vagy ha csak megpróbálok tanulni az esetből? üdv.sentinell |
2008. január 28. @ 21:30:07
Hoppá (Vendég) | Hát tudjátok......ha valaki képes becsapni még azt is aki szinte testvéreként tiszteli........ ahogyan László István mondta. Mert ha jól értettem az István, ezt mondta. KL azt a hitet és a hit általi tiszteletet használta ki ami annak jár aki megérdemli.neki ez nem jár Ezért az érzések nekem is hasonlóak mint az elöttem szóló "karatékának". |
2008. január 28. @ 22:36:25
Kívülálló (Vendég) | Csak távolról és minden HM-en kívülről figyeltem a tae-kyon alakulását az utóbbi időben, mégsem tudok könnyen napirendre térni a történtek felett. Egyre csak a kommentárokat böngészem, kíváncsi vagyok. A hír feketén-fehéren fent van itt a neten, és nem nagyon értem, hogy mindezt miért kellett KLnek bevallania? Mi értelme van? Ha feljelentették már olyan mindegy, vagy személyében érinti és ez enyhítő körülmény? Lehetett volna hazudni valamit helyette, ahogy eddig... Ma már minden csak kommunikáció kérdése. Fura, de kicsit az öszödi beszédre emlékeztet az egész Az ember persze hall ilyen-olyan magyarázatokat, de semmi konkrétum nem jön elő. Egy valami viszont úgy gondolom tisztázásra szorul a továbblépés előtt. A feljelentés alatt mit kell érteni? Rendőrségi feljelentés? Törvényességi felügyeleti ügyészségi feljelentést a Szövetség vagy az egyesület ellen? Esetleg KL elleni feljelentésről van szó? Kik a feljelentők, legalább körvonalakban? Sztem a tanítványoknak joga van tudni, hogy miért is támadható KL és mivel is leplezték le pontosan, és nem bánnám, ha a feljelentők is vállalnák, hogy legalább a bizonyítékaikat megosztják velünk szemlélőkkel. Honnan tudja KL amit tud a ? Ki tanította neki? Vagy csak magától csinálja olyan jól? Otthon gyakorolt? Valaki azt is megmagyarázhatná miért vannak tae-kyon nevű Tae Kwon Do (nem tudom, hogy írják) klubok és még ezt is találtam valahol: http://www.hapkido.de/khoshrou/taekyon.htm ez fent mi a szösz? Másik dolog nincs a KL féle Tae-kyonnak semmi köze a Taekkyonhoz, felépítésében stb? Ennyi... |
2008. január 28. @ 22:45:58
Kívülálló (Vendég) | Ezt találtam a neten: www.szelkialtomagazin.hu/aktualis/aktualis/cikk11.htm szal akkor ez itt kamu? 1983-tól? |
2008. január 28. @ 23:00:12
| Ugy nez ki a szelkialtos cikk ugy ahogy van nem igaz... Ez a link: http://www.hapkido.de/khoshrou/taekyon.htm - meg a taekkyon-rol szol, de a harcmuveszeteknel eleg gyakori a tobbfele irasmod. Angolra forditasnal pl tobbfelekeppen is le lehet irni dolgokat, pl: do / dou kata / gata keri / geri Ilyesmi eliras ez is, de a hivatalos neve amit a koreaiak hasznalnak taekkyon... (es a kepek is stimmelnek) |
2008. január 29. @ 08:37:29
Bushi (Vendég) | Kedves Hirotaro és más tanítványok! Sajnálattal tapasztalom, hogy hozzászólásomból kiemeltek egyetlen, nem is annyira fontos részletet és azt veszitek górcső alá. Nem az a lényeg, hogy mondtatok-e imát vagy sem. Inkább az, ahogy az ábra mutatja, hogy még a lebukása után is feltétlen tisztelettel viseltettek iránta. Szóval K.L. ilyen értelemben elérte a célját, tűzön-vízen át mentek utána. Ahhoz képest, ahogy "becsapott benneteket...ez elég érdekes. A SZÉLKIÁLTÓ cikk tényleg elég figyelemre méltó. Látszik, hogy K.L. a Harmat könyvből (ITF Taekwon-do) vett át dolgokat pl. 4. dan-tól nemzetközi nagymesteri cím, meg övfokozathoz kötött nyelvvizsga papír.... Elég érdekes ez a WONG KAI MU is, mondhatnám, egy nagy KAMU. Meg az is, hogy 2500 sportoló van 15 klub-ban. Kiszámoltátok? Az átlagban 166 ember klubonként....Ez egy kicsit durva.....Meg amit a követelményrendszerről mond...mind-mind azt bizonyítja, hogy állandó bizonyítási kényszere volt. Be akarta bizonyítani, hogy az általa kitalált renszer van olyan jó, mint a többi..ha nem jobb. Ezzel ilyen értelemen nincs baj, csak hát az emberi hozzáállás, a sok hazugság...ez már inkább gond. |
2008. január 29. @ 10:32:42
Shu (Vendég) | Szépen csendben olvasgatom a hozzászólásokat, és nem is szeretnék nagyon beleszólni, de kérek mindenkit, mellőze a Caps Lock gombra való rákönyöklést, mert mindenki tud olvasni, anélkül is, hogy mindent csupa nagybetűvel írnánk. Az "őszinteség, becsületesség, nagyon, Isten (vagy nem vallásosaknak isten), ego, ember, harcművész" szavakat nem muszáj ÍGY ÍRNI MERT ÉRTHETŐ kisebb betűmérettel is, és ugyanez vonatkozik az így írt teljes hosszú-hosszú mondatokra is, melyek a netes etikett szerint mellesleg a kiabálással egyenértékűek, s mint olyanok, teljesen fölöslegesek. Ezen kívül vannak egyéb kiemelési lehetőségek pl. dőlt, vastag, aláhúzott. Ajánlom szeretettel. Előre is köszönöm a további szépen megszerkesztett és értelmes kommenteket! |
2008. január 29. @ 11:01:21
bruce (Vendég) | TELJESEN IGAZA VAN, NEM CSAK A NAGY BETŰKKEL LEHET FELHÍVNI A FIGYELMET! ) |
2008. január 29. @ 11:40:47
| Igen, lehet pl lehetne szineket is használni... |
2008. január 29. @ 12:28:31
ghi (Vendég) | Kedves Shu! Őszintén? NEM éredekel az internetes etika. Nyilván azokat a szavakat emeli ki így az ember amelyeket lényegesnek tart. Egyébként az EREDETI témához is hozzá tudnátok szólni néha? |
2008. január 29. @ 13:15:30
Shu (Vendég) | Kedves ghi vagy akár jkl! Ha már így személyeskedünk, sem őszintén, sem sehogyan sem vagyok kiváncsi, hogy mennyire érdekel Téged, személy szerint az internetes etika, vagy bármilyen etika. Csak arra kértem a hozzászólokat, hogy máshogyan is emeljék ki az általuk nyilván lényegesnek tartott szavakat. Az eredeti témához majd hozzászólnak nálam okosabbak, esetleg nagyszájúbbak, akik hozzád hasonlóan majd nekem fognak irogatni, hogy miért nem szólok hozzá az eredeti témához, holott pl. Te magad sem írtál le a legutóbbi hozzászólásodban egy értelmes szót sem, ami talán ezzel kapcsolatos lenne. |
2008. január 29. @ 13:32:38
bushi (Vendég) | Egyébként engem már csak az érdekel, hogy ezek után mit fog csinálni K.L.? Folytatja ugyanott ahol abbahagyja? Esetleg a törvény előtt is felelnie kell ezért az egészért? Remélem tanul az esetből, átnevezi a stílusát, lehet, hogy nem ártana egy őszinte bocsánatkérés sem!.... |
2008. január 29. @ 13:48:20
Kívülálló (Vendég) | Én is ezt nem tudom, hogy most büntető ügy vagy nem... Ha büntetős akkor lehetne alkalmazni a tevékeny megbánás intézményét (persze ha nem az akkor is lehet valami hasonló egyezséget kötni és megoldani a dolgot - Btk 36. §) és akkor annak a keretében ingyen folytatná a tanítást - ha még valaki akar tőle tanulni - egy darabig vagy valami... Vagy most a tanítványokat át veszi valami másik harcművészeti ág? |
2008. január 29. @ 18:33:15
[-_-] (Vendég) | Hát ez a "legviccesebb" a dologban, hogy ugyebár a "Tae-kyon" ebben a formában nem létezik így nincs övünk tehát mindenki kezdő övfokozatú elvben. Tehát ha valaki mást is kezd el az elejétől kell kezdeni szinte az egészet. |
2008. január 29. @ 20:17:58
| Az viszont csak egy öv, csak a ruha összefogására használják. Ja, h sokaknak fontos a színe? Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Ha átmész máshova, rohamléptekkel fogsz haladni az övfokozatok közt, mert akkora előképzettséged van. Amúgy ez olyan, mintha közben átmennél pl. kick-boxra. Hiába nem ugyanaz, akkor is számít a sok év gyakorlás egy másik stílusban. |
2008. február 01. @ 12:15:46
Takeno (Vendég) | a nevem Ábrahám András először is engedjétek meg, hogy gratuláljak. hihetetlen ügyességre vall az, hogy sok ember nevét és arcát nem vállalva fikázza 1mást. tisztelet persze azon kivételeknek akik megnevezték magukat, vagy könnyen azonosítható dolgokat írtak nevezhetném magam volt tanítványnak is, mert jártam K.L.hozedzésre, igaz hogy csak fél évig nevezhetném magam átvertnek is, de 12 évesen, laikus szemmel nézve tetszett amit csináltunk, legalábbis 1 darabig. igaz, nekem 1szerűen csak a stílus nem jött be kipróbáltam más stílust is, az tetszett, ma is azt csinálom igazából sztem pont ez a baj, az átlagember a harcművészetek terén laikus, és a hozzáértőnek, vagy annak látszónak hamarabb hisz igazából én felnéztm K.L.ra, amíg a hozzáértők, harcmvészek fel nem világosítottak bionyos dolgokról pl.: hogy koreai harcművészetből japánba jár vizsgázni, és kínai kifejezéseket használ de lehet hogy osaka valójában nem japánban van, csak a mátrix akarja elhitetni velünk vagy pl hogy a mostmár 1 dannal rendelkező edzőtársam és mesterem, mert sztem kijár neki a megzólítás, kék öves, 4guposként odament K.L.hoz, hogy szeretne vele küzdeni, és a válasz az volt: a tanítványnak először ki kell érdemelnie, hogy a mestrrel küzdhessen! úgy látszik, van akinek, már olyan sokat olvastam itt a kifejezést, más stílusban lenne esélye? vagy máshol adnak lehetőséget? mert velem már az első edzéstől kezdve küzdöttek a mestereim más hát kedves phoenix, ha a te öved csak a ruha összefogására alkalmas, akkor használj inkább derékszíjjat. igaz hogy ien szerepe is van a HM övének, és ha hiszed, ha nem, a deréknak még tartást is ad, nem ez a legfontosabb, hanem jelzi a HM tudását is. megint más sztem inkább az a nagyképű, aki 1 már 23 éve HM-tet folytató, és yo ideje oktató ember tudását kétségbe vonja, kedves ..., aki még a nevét sem vállalja. vagy ha baj van, be lehet jönni edzésre, és megnézni, tényleg vette-e az 1-2 dant "A" mester. mert a fekete övet sztem nem a budo boltban kellene megszerezni. stílus hatékonysága, jitsusok hülyére alázása versenyeken... én erre csak 1, K.L. szájából 1 bemtató előtt elhangzott mndattal válaszolnék: még yo hogy a darányi-dojo féle jitsusok lemondták a bemtatót! és ez neki mért yo? ja és a dojo-t dodzsónak és nem dozsónak mondják, szerény japán tudásom szerint. de igazán csak 1 dolog bánt. mit érzhetnek azok, aki becsapva érzik magukat, azok a gyerekek, akik azzal szembesültek, hogy az ember akire felnéztek, valójában átverte őket. és nem kicsit, nagyon /vagy vki nem emlegette az öszödi beszédet?/ mint példul K.L. saját lánya? |
2008. február 01. @ 13:27:22
bushi (Vendég) | Megmondom, hogy még mi zavar ebben az ügyben: A Magyar Tae-kyon Szövetség honlapja jelenleg is üzemel, és semmiféle utalás nincs arra, hogy történtek itt nagy lebukások. Azt sem értem, hogy miért hallgat K.L:? Feljöhetett volna erre a fórumra és elmondhatta volna az ő történetét/verzióját erről az egészről. Engem érdekelnének az indítékai és az, hogyan jutott el ez az ügy idáig. Remélem azért vagy ezen a fórumon, vagy máshol, de választ fog adni a felemrült kérdésekre. Szerintem neki is jobb lenne. |
2008. február 02. @ 12:48:01
msi (Vendég) | Lehet hogy,hazudik Kalicz László de ezt sem megerősiteni sem megcáfolni nem tudja senki,és mielőtt kitették Őt és a tanitványait ennek a meghurcolásnak,meg kellett volna kérdezni a gyerekeket és a szülőket mi a véleményük. Milyen ember az aki mások megalázásábol akar prfitálni. Ő tisztességesebb mint Kalicz László??? |
2008. február 02. @ 18:08:06
Pilopop (Vendég) | Sziasztok! Elmondanám a véleményemet erről az egészről. Én kiskunhalasi voltam, ott kezdtem el a harművészetekkel foglalkozni. Nem az a baj hogy a gyerekek sportoltak, hogy egyféle harművészeti ágat tanultak. Bár olyanról hogy katonai Tae-kyon sehol máshol nem hallottam még. De mondjuk legyen. Ha talán Kalicz úr úgy vezeti be az egészet, hogy: -Uraim, hölgyeim, kifejlesztettem egy újfajta harcmodort tessék lehet tanulni, leshet szeretni és utálkozni felette. Nevezzük mondjuk Kalicz Karate-nak. Senki nem szólhatna hozzá. Maximum nem ismerik el . De attól még nem csapja be a gyerekeket. Valószínű a pénzről szólt itt minden. Pilhoffer Csaba |
2008. február 03. @ 18:44:55
| Kedves Takeno! A hm tudást nem az öv színe jelzi, mert az nem festékanyag. Az az elmében és az izmokban van. Az öv színe két helyen számít: a világversenyeken csak adott övfokozattal nevezhetsz be, és az edzéseken az övekhez igazítják a feladatokat. Ha nem lennének, akkor máshogy lenne megoldva, pl.: úgy adom ki a feladatokat a tanítványnak, h ismerem a tudását és a képességeit, és a versenyre is úgy nevezem be, h tudom, milyen a verseny. Természetesen egy világverseny is így működne, mivel a szöv.kapitány úgyis ismeri a mezőnyt, végülis azért az, ami. Tudom, ez csak álom, nem így működik. De nem kellenek feltétlenül az övek, csak erre szeretnék rávilágítani. Ismerek olyan mestert, akin nagyon ritkán látok edzőruhát és övet, és a tanítványaival is ez a helyzet, mégis edzenek, fejlődnek, és a mai napig az élvonalban vannak az országban. Más: Kalicz László lányát meg eleve nem kéne belekeverni ebbe, mivel ő még kiskorú, és ezt illik tiszteletben tartani. |
2008. február 05. @ 08:40:35
bushi (Vendég) | Nos, érdeklődve olvasom azokat a beírásokat, ahol K-L.-t védik és lazán átsuhannak olyan dolgok fölött, mint becstelenség,csalás, gondatlan kezelés stb. Hozzáteszem én is megbocsátó vagyok és, bár nem vagyok túlzottan keresztény, mégis csak úgy tudnék napirendre térni a dolog felett, ha látnám, hogy K.L. legalább megbánná azt amit tett. A dolgban az a legdurvább, hogy a barátaival, ismerőseivel, tanítványaival tette mindezt, akik bíztak benne, hittek neki. Na és egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a dolgokat egy harcművészettel régóta foglalkozó ember követte el. Ugyanis az más , ha egy menedzser, egy kereskedő, egy politikus, vagy egy ügyvéd (hű de népszerű leszek! ) hazudik. Náluk ez szakmai követelmény...mondjuk nagyon sarkítva. Hasonlattal élve K.L. tette olyan, mintha a helyi plébános a hívők nőnemű egyedeit futtatná... Remélem érthető, hogy mire gondolok, nem szeretném ha félreértenétek! |
2008. február 05. @ 11:24:02
| Teljesen egyetértek bushi hozzászólásával, itt pontosan azt kéne nézni, hogy sokan az életüket teszik fel, hogy eredményesek, sikeresek legyenek a választott sportágukban, szakágukban és sok-sok év gyakorlás után egyszer csak "arcul csapják" őket! Akárhogy lehet ezt a dolgot szépíten, de egy ember akiben rengetegen megbíztak, felnéztek rá, éveken át hazudott a tanítványainak! Lehetett volna ezt másképpen is csinálni, ahogy volt magyar ( nem is egy ), aki kitalált egy rendszert és az idő eldöntötte, hogy van-e létjogosultsága a dolognak!!! És itt most az sem mentőkörülmény, hogy a rendszere sok ember szerint is működőképesnek bizonyult! Egy mesternek követendő példánek kell lenni, és én csak remélni tudom, hogy őt nem tekinti senki annak!!! Tisztelettel: Egy létező rendszer!!! volt gyakorlója! |
2008. február 05. @ 12:13:37
Takeno (Vendég) | Kedves Phoenix! nem állt szándékomba K.L. lányát belekeverni, és elnézést a nem 1értelmű fogalmazásért. én őt csak arra említettem példának, amire akkor most téged foglak: képzeld el, hogy még nem tudsz teljesen mindent az életről, de már tudod, mekkora a hazugság súlya. ekkor apu elédáll, hogy bocs kislányom/kisfiam (a phoenix névből ezt nem tudom megállapítani) de ebben, ebben, ebben meg ebben hazudtam, ez meg ez meg ez nem létezik, és semmi sem igaz, amit tizen x éve mondtam neked. én csak ezt akartam éreztetni. nem azt írtam, hogy a HM tudása az övétől függ, hanem hogy jelzi, mutatja azt, és ezzle arra gondoltam, amit te is leírtál. |
2008. február 06. @ 20:11:25
Zsan (Vendég) | Én csak azt szeretném hozzátenni hogy én személyemben hiszek, sőt megbízom a mesterben (K.L.) mert sosem adott semmi okot arra hogy kételkedjem benne és csak magánvéleményként szeretném megjegyezni hogyha valaki hisz abban hogy igaza van akkor nem ,,A" és ,,B" mesterként ír hanem VÁLLALJA A NEVÉT!!! |
2008. február 06. @ 21:20:05
Zsan (Vendég) | ,,A" mester, ,,B" mester ne haragudjatok meg de ti szerintem csak arra hajtotok hogy a mestert (K.L.) lejárassátok. Gondolkozzatok már egy kicsit!!! Ti az elöbbiekben akkora hülyeségeket írtatok hogy az felfoghatatlan! Azt írtátok hogy a Kalicz László azért hívassa magát mesternek hogy istenítsék.Ezzel az erővel azt is írhattátok volna hogy bárki aki mesternek hívassa magát az becsvágyó. Akkor ezek szerint TI IS AZOK VAGYTOK!!!!! |
2008. február 07. @ 12:33:03
Bushi (Vendég) | Bocs Zsan de szerintem hívatja, olyan, hogy hívassa csak a népnyelvben létezik helytelenül... Más: nem adott okot arra, hogy kételkedj benne?...Háááááát, ha az, hogy totál hülyének nézett mindenkit és végig hazudott kb. 15 éven keresztül nem elég ok Neked ahhoz hogy kételkedj....Ez komoly szemellenzősségre vall. Az, hogy még volt "bátorsága" cikket küldeni a Budomagazin. hu-ra, hogy Yoshida Kengai meghalt és Wong Kai Mu lett az új elnök.....miközben az egész nem létező személykről szól......hát ne is haragudj, ez már pofátlanság.Tudom, a csillagjegye oroszlán, ez sok mindent megmagyaráz. Az oroszlán mindig uralkodni akar.... |
2008. február 07. @ 14:44:35
| "Azt írtátok hogy a Kalicz László azért hívassa magát mesternek hogy istenítsék." . . . "...én személyemben hiszek, sőt megbízom a mesterben (K.L.)" Ez így egy hozzászóláson belül nem volt annyira nyerő... |
2008. február 07. @ 20:49:21
"B" mester (Vendég) | Kedves Zsan! Először is szeretnélek megnyugtatni: nem "hisszük", hogy igzunk van hanem TUDJUK!!! A stílusodat nem kívánom értékelni, de két dologra tudok következtetni: 1., Vagy nagyon gyerek vagy még, ha így van akkor feltételezem később meg fogod érteni ezt az egészet és érthető a hozzáállásod... 2., Ha nem gyerek vagy, akkor ne haragudj meg de a hozzászólásod egy dolgot bizonyít : azt, hogy nagyon hülye vagy! A hozzászólások elejére menve megtekintheted, hogy az "A" és "B" mester név miért alakult ki ezen a fórumon és hogyan. Nézd meg, talán sikerül értelmezned a sorokat és meglátod, hogy semmiféle becsvágy nincs senkiben! A nevem egyébként nem titok: Grósz Csaba |
2008. február 07. @ 21:39:27
Karateka (Vendég) | Kedves harcművész társak ,és az oldalt olvasók! Nem tudom Ti ,hogy gondoljátok de egyik-másik beírás stílusát figyelve nekem az az érzésem, hogy Kalicz / aki szerintem egy utolsó szavahihetetlen KOKLER/, írogat be saját maga védelmében fals neveken. Szerintem ez a stílus nem lenne szokatlan tőle. Lásd 15 éves pofátlan hazugság barátoknak, gyerekeknek, tanítványoknak, és tisztelőknek. Kedves Zsan! (vagy talán valaki más.....?) Amennyiben Te ennek az "embernek" elhiszed minden egyes szavát, úgy nagyon vigyázz nehogy pofára ess úgy mint az az ember aki testvéreként, mestereként tisztelte. Az hogy K.L. folyamatosan hazudott, jogtalanul csalt ki emberektől, családoktól pénzt az nem hit kérdése hanem tény. Amennyiben nem vagy tisztában a dolgokkal, úgy biztos nem tudod felfogni az ügy súlyosságát, embertelenségét. Ha mégis tudod a részleteket, és mégsem akarod vagy tudod felfogni, akkor komoly problémáid lehetnek. Te szavaiddal élve: "hogyha valaki hisz abban hogy igaza van akkor nem ,,A" és ,,B" mesterként ír hanem VÁLLALJA A NEVÉT!!!" Téged Zsan-nak anyakönyveztek talán???? Kovács László |
2008. február 08. @ 09:02:07
Kívülálló (Vendég) | Üdvözlet! Látom felpörgött a topik, nos Zsan-t nem ismerem, de feltételezem, hogy nagyon fiatal, nem szabad neki menni Azon kívül, ahogy hallom K.L. egész mást kommunikál, mint amit a hír tartalmaz, anélkül, hogy azt tagadná és ezzel a tanítványok - akár a megcsalt feleségek - összezavarodnak és próbálnak hinni neki, hogy megerősítsék magukat. Ez érthető. Tehát felvetődik a kérdés - bármilyen röhejes is - kinek higgyen az ember K.L.-nek vagy K.L.-nek?A helyzet nagyon tisztázatlan! Ezért vagyok kíváncsi a bizonyítékokra! Mert K.L. beismerő nyilatkozata a meggyőzéshez édes kevés... Illetve, amennyiben állít valami újat K.L. a beismerő nyilatkozat után, azt bizonyítania kellene. Remélem olvassa ezt és hamarosan megmutatja őket és akkor neki hisz az ember és újra mindenki boldog. A baj az, hogy semmit nem mutatott meg eddig, csak a mást mond, mint amit állítólag beismert. Tényleg, láthatnánk valahol az eredeti aláírt okiratot a hírről? (jegyzőkönyv) |
2008. február 08. @ 09:42:50
Bushi (Vendég) | Mint ahogy korábban is írtam, és most ezzel csak azt ismétlem, amit az előttem szóló is leírt,nem értem K.L. miért nem jelenik meg a fórumon. 100%, hogy olvassa ezeket a beírásokat. Neki is lehetősége lenne itt meggyőzni bennünket az igazáról (persze ha van neki). Szerintem itt nem rágalmazunk, hanem valóban, tényeket állítunk. Nem kétséges, hogy kitalált nagymesterek nevében adott magának fokozatot, ez teljesen egyértelmű. Az IWIw-en a sok koreai mester regisztrációja is tény egy nagy hazugság. Miért kell ezekben kételkedni? |
2008. február 08. @ 10:07:08
Kívülálló (Vendég) | Hogy is mondjam ezt? Nem elég a beismerő vallomás, tudnunk kéne a történetet az elejétől a végéig. Nem vitatom, hogy a sor K.L.-en van, bizonyítania kellene a tanítványainak, amit most a "beismerő nyilatkozata után" állít. Viszon ta másik terhelő oldaról, ahogy én olvastam itt, a történet a következő: A bizonyítékokat hónapokig gyűjtötték, végül K.L.-nek nem volt más választása, mint beismerni a hazugságot. A bizonyítékokat a tanítványok nem ismerik, csak K.L. beismerő vallomását (amit nem tagad elvileg, de a beismerés motivációját már- ahogy hallom - igen) Ezért, most K.L. azt mond a gyerekeknek, amit akar, arról. hogy pontosan miért is vallott be mindent.. Ezért javasoltam, hogy ha van valami konkrét terhelő bizonyíték, akkor az legyen nyilvános (már ha lehet nyilvános) és ismerjék a tanítványok, hogy felelősséggel dönthessenek a jövőjükről. Ráadásul, ahogy írtam a gyerekek, akár a megcsalt feleségek, hinni akarnak annak az embernek, akire felnéznek. Ezt meg lehet érteni. Más lenne a helyzet, ha a gyerekek és a szülők látnák, hogy milyen bizonyíték van K.L. ellen, mert akkor szembesíteni tudnák vele. Így csak a nyilatkozatával szembesítik, ő pedig mond rá valamit, amit akár még el is lehet fogadni. Valami ilyesmi érdekében kételkedem, a beismerő nyilatkozat valóságtartalmában, hogy tisztán lássanak a gyerekek... |
2008. február 08. @ 10:50:57
| Tisztelt Fórumozók! A fent leírt hír a Kiskunhalasi Harcművész és Szabadidősport Egyesület jegyzőkönyvének kivonata, így valóság-tartalma megkérdőjelezhetetlen. A jegyzőkönyvben leírtakat hivatalosan elismertem. További információkkal e-mailben szolgálhatok. Kalicz László Onaka |
2008. február 08. @ 14:25:36
pomogaCS (Vendég) | Ennyi hozzaszolas utan mostmar ugy gondoltam en is hozzateszek vmit az eddigiekhez, mivel1 ici-picit engem is erint a dolog abbol a szempontbol,hogy 2 ovvizsgam volt eddig Kalicz Laszlo felugyelete alatt es 2007 nyaran ott voltam a "Tae-Kyon'-osok edzotaboraban Phoenix-szel, Shu-val, Tenchi-vel egyetemben.Nem szeretnek semmilyen talagatasokba esni, mert nem ismerem az ugyet behatoan,csak a velemenyem mondom el. Nekem a taborban, kivulallokent ugy tunt hogy 1 nagyon is jol mukodo szervezetrol van szo,oszinten megmondva minden "tanitast" elhittem az utolso szoig.Volt szerencsem Kalicz Laszlo egesz csaladjat megismerni,es tudom,hogy Laszlo Istvan is szinte csaladtagnak szamitott.Az edzesek nekem szemely szerint tetszettek,es az alatt a kicsivel tobb mint egy 7 alatt magat K.Laszlot is egy szavahiheto es karizmatikus embernek iteltem meg,aki tud banni a tanitvanyaival.Tehat mondhatom, hogy csakis pozitiv tapasztalatokkal gazdagodtam. Most mindezek fenyeben megitelve a dolgot, hat azt kell mondjam eleg nagyot csalodtam, ezt semmikepp nem neztem volna ki belole,es nagyon is egyetertek azzal a hozzaszolassal, hogy ez valahogy azert meg sem fer ossze a harcmuveszet lenyegevel,barmennyire is jol csinalta ezt az egeszet.Mint HM-t most is elismerem technikai tudasa es tapasztalata miatt,de emberkent elottem elasta magat.En most a purgatorium hosszu es gyotrelmes utjat javasolnam K.Laszlonak,idovel mindent meg lehet bocsatani. (bocsanat az ekezetek mellozeseert, de angol nillentyuzetrol gepeltem,es nem volt kedvem atallitgatni mindent,remelem azert ertheto=) Tisztelettel: R.Csanad |
2008. február 08. @ 14:45:43
Szerintem minden lényeges dolog benne van pomogacs levelében, aki meg ezek után is úgy gondolja, hogy ez csak egy "kis apró hazugság volt, annak felajánlom, hogy szívesen tanítom shotokkano, wudu ryu, kyokussshankay vagy más igen híres stílusokra! Ha, egyik sem tűnik ismerősnek, csak nyugodtan írjon és én prezentálok hozzá szervezetet, mestereke és hozzám eljutatott e-mail-eket! Amúgy még mindig nem értek sok embert!? Milyen bizonyíték kell nekik és miről?! A bejelentés nyílvánosan és a tanulók, szülők jelenlétében történt! Április elsejei tréfának egy kicsit korai lett volna!!! Amúgy K.L már egyszer kiállt az emberek elé ( igaz késett vagy 10-15 évet ) és bevalotta ezt a gyalázatos dolgot! Reméljük, hogy van lelkiismerete és nagyon, de nagyon mardossa, mert még belegondolni is rossz, hogy akár én is lehettem voln, akit hosszú évekig az orránál fogva vezet! |
2008. február 08. @ 21:09:40
Zsan (Vendég) | Kedves Karateka! Ha akarod be is mutatkozom Rutai Zsanett vagyok, nem a Kalicz László. És ha már valaki hisz neki az csak hülye lehet, mert én az elöbbiekből azt vettem ki. Amúgy végülis felmerült az én fejemben is hogy becsaphatott minket de én hinni akarok neki hogy ez az egész egy tévedés.Lehet hogy méis hülye vagyok .... Majd kiderül! |
2008. február 09. @ 11:02:44
fr4nk (Vendég) | Üdvözlök minden kedves hozzá értőt! Nem nevezném magam hozzá értönek mert én is egy olyan küzdösportot üzök aminek neve nincs mestere sincs sőt még magyarul komunikálunk nincsenek vezény szavak az un "mester"-em (hozzá tenném felnézek rá mert én tisztelem amit csinál) pedig azt mondja nekünk, hogy teljes mértékben higgyünk neki pedig egy olyat oktat amit lehet hogy más "lopásnak" nevezne. Mégis én ugy érzem eddigi versenyeken edzéseken nagyon jol megáltam illetve álltuk a helyem/helyünket. Egyetlen egy alkalommal se kérdőjelezte meg senki a szakmai hátterét... De hogy a témához is hozzá szoljak engem nem érdekel hogy Kalicz László MESTER mit is tett vagy mit nem én 10 évvel ezelött jártam hozzá és amit ott láttam illetve a késöbbiekben mivel én fél év után abba hagytam az teljesen elkápráztatott engem sokak szerint ez az egész kitaláció jo legyen az. DE akkor arra kérek minden bunko hozzá szólót (Bunkót mégeszer kiemelném ne hogy olyanok is magukra vegyék akiknek nem inge) hogy alakitson meg egy új vagy nem új küzdősportot és azt sikerrel ilyen sok éven át vigye. Fórumban sokszor láttam hogy elitélitek miért is egy konkrét okot mondjatok? Mert hazudott? Huha szerintem mindeki hazudott még az a mesteri is akit ti ugy tiszteltek (ja és a politikusok is nap mint nap a szemünkbe hazudnak nem ? az összes hazudik nincs olyan ember aki ne hazudna. ) Igazából én úgy érzem h nincs miért szégyenkeznie mert nem tett senkivel se rosszat vagy valamely fekete öves úgy érzi hogy azt ő nem érdemli meg jo akkor rakja le és kezdje elöről valami más sportággal. Menjen focizni azt hiszed ott nem ******* át? az élet nem igazságos ez van viseljétek el. Szerintem mindenki csak féltékeny mert irigyelik a MESTER-t hogy ők még a közelébe se járnak mert lehet hogy nem volt becsületes 100%-ig de nem nagyon tudtok olyan embert mutani ebben a kib*ott világban aki becsületees lenne 100%-ig nincs ilyen ember szoval gondolkodjatok el rajta hogy ti mit tennétek ilyen helyzetben a végén már mindenki okos. (amugy meg nem hiszem hogy az edző szándékosan egyik reggel felébredt és azt mondta én meg alakitom "Tae-kyon" nevű harmüvészetet és csinálok egy szövetséget és kitalálok mestereket történeteket vagy aki ezt hiszi az jo nagy... és inkább olvasson mesét meg higyen e csodákban) Köszönöm a lehetőséget... |
2008. február 09. @ 11:05:01
fr4nk (Vendég) | a helyes irási hibákért elnézést kérek minden kedves olvasótol megértésüket előre is köszönöm!!! |
2008. február 09. @ 13:46:23
hiratoro (Vendég) | Kedves Karateka! Te az egyik hozzászólásodban azt állítottad, hogy K.L. egy "kokler"...ha tudnád, hogy mi az hogy "kokler" akkor nem mondanál rá ilyet, vagy más a meglátásod? (A gyengébbek kedvért, hogy ne kelljen keresgetni itt van : "Kalicz / aki szerintem egy utolsó szavahihetetlen KOKLER/") Hmmm "kokler"...? Én nem mondanám annak...ha jól emlékszem a hozzászólásokban már volt erről szó csak akkor senki sem használta a "kokler" szót és helyessen tették...ha te "koklernek" nevezed K.L.-t akkor vagy nem láttál "Tae-Kyon" edzést vagy tényleg nem vagy a "kokler" szóval tisztában...(Én nem mondom, hogy K.L. teljesen ártatlan, de a "kokler" szónak más a jelentése...) (Ami még engem zavar az-az, hogy mindenki úgy akarja kiemelni a mondani valóját, hogy benyomja a Caps Lock-t és leírja...erről már beszélt Shu és kérlek tartsátok be.) |
2008. február 09. @ 14:37:21
| Kedves fr4nk! ""......Huha szerintem mindeki hazudott még az a mesteri is akit ti ugy tiszteltek (ja és a politikusok is nap mint nap a szemünkbe hazudnak nem ? az összes hazudik nincs olyan ember aki ne hazudna. )..... Igazából én úgy érzem h nincs miért szégyenkeznie ...."" Attól hogy a mindenki hazudik életében nem jelenti azt hogy az jó dolog is és a nagy hazudságokat nem kellene szégyellni. Peace! Frost |
2008. február 09. @ 15:21:58
pomogaCS (Vendég) | Kedves fr4nk! Szerintem te nem igazán vagy tisztában ennek a dolognak a súlyával.Lehet itt jönni ilyen dolgokkal hogy "ilyen az élet" meg hogy a "mai világban ez nem olyan nagy dolog",de minden, magát harcművésznek nevező ember, főleg 1 mester ilyet egyszerűen nem tehet, ez nem fér össze ezzel a szellemiséggel,és őszintén sajnállak, hogy neked a "hazugság" szó már értelmét vesztette. A harcművészeket meg ne hasonlítsuk már a politikusokhoz! (1 apró megjegyzés:mielőtt a "bunkó" kifejezéssel dobálóznál megint, olvasd el újra a saját comment-edet, a fogalmazásmódod rólad is elég sok mindent elárul) |
2008. február 09. @ 15:32:07
pomogaCS (Vendég) | Ja és igen, Zsan te tényleg hülye vagy! |
2008. február 09. @ 16:51:58
"A mester" (Vendég) | Békés, Szép napot mindenkinek. Drága hozzászólók,vélemény nyílvánítók........... Bár azt mondtam, hogy részemről több hozzászólás nem lesz. De Laci! Látod MIT TETTÉL???? MOST LÁTHATOD ÉS SZEMBESÜLHETSZ VELE. Megjegyezni kívánom, hogy had döntse el mindenki szabadon, hogy amit mondani szeretne azt hogyan adja a másik értésére, vagy is ki-ki a SAJÁT BeLáTáSa szerint jelőlje ki a mondan dója lényegét.A lehetőségek közül bárki tetszése szerit választhat. "Demokrácia" Kikérem magamnak, hogy bárki is engem vagy mást ismeretlenül hazugnak nevezzen. Kedves Ti akik meg voltatok elégedve a Kalic Laci edzéseivel, Nektek annyit mondhatok, hogy ha jól éreztétek magatokat, hát áldásom rátok. De biztos tudtok különbséget tenni jó és jóóóóó között. Ellakik az ember egy pár napot sátorban is - sátortábor - de inkább egy lakást választanék lakhelyül. Ahogy Harmat nagymesterem mondta nekem "valamikor jó volt a Danóvia motor is, de most sokkal jobb a BMV motor". El tudom mondani, hogy az én edzéseimre ellátogatott pár fő a Kalic Laci tanítványai közül, és Ők megértették mi a különbség a Danóvia és a BMV között. " De ha más létező és szakemberek által vezetett és felügyelt edzésekre mentek volna akkor is megtapasztalhatták volna ugyanezt. Pl.: Kyokushinkai, Ju-jitsu, stb... A Laci amit tett, ott az ellen van kifogásom mint harcművésznek,amit képviselt, és ahogyan képviselte. Valaki aki még nem látott igazi harcművészetet, annak be lehet adni, hogy hű de jó dolgot tanul. Most következhet az, hogy akkor mi van az érmekkel?! A helyezésekkel?! Én is a másik is a szüleinktől tanúltunk meg beszélni. És kinek hogy, de sikerült. A Kalic Laci viszont úgy járt mint a 4 éves kislányom aki az anyukája cipőjében szeretett volna járni, mutatva, hogy már Ő is képes a nagydolgokra. Sajnos szegénykém elesett, és megütötte magát. VÉGSZÓ: Kérem tisztelettel. Ha valaki kételkedne bizonyos az általam közölt dolgokban, akkor szívesen válaszolok rá akár személyesen is. Illetve ha a Laci elfogadja akkor egy napot és helyet megjelölünk és ott, akkor mindent megvitathatunk. Továbbá edzéseinket is meglátogathatjátok Kiskunhalas Fazekas Gábor utcai ált. iskola kistermében Hétfő,szerda,Péntek 18.00. órai kezdettel. Mint ahogyan ezt a napokban már meg is tette a Laci egyik tanítványa. Továbbá kérlek benneteket, hogy ne bántsuk meg a másik hozzászólót szándékosan. Ez az oldal a kultúrált hozzászólásokról, eszmecserékről szóljon. Köszönettel és tisztelettel: Madarász Attila III.dan ITF TKD mester |
2008. február 09. @ 17:11:35
"A mester" (Vendég) | Kedves hiratoro! Sajon vagy sem, de karatéka jól értelmezi a "kokler" kifejezést. A Te reagálásodra megnéztem, hogy pontosan mit ír erről a szóról a Magyar Értelmező kézi szótár. Ajánlom figyelmedbe. Szép napot Neked |
2008. február 09. @ 19:06:00
Fr4nk (Vendég) | Lényegében csak annyit akrtam leirni hogy ha valaki hibát követ el jo lehet nem kis hiba de akkor se kéne ekkora cécót keriteni neki mert gondoljunk bele hogy olyan emberkék nevével dobálozunk akik senkiröl sem tehetnek. Meg van egy két dolog ami felett nem lehet szemet hunyni de nem hiszem hogy itt van biro aki elitélheti mert mindenki ugy beszél rola mint eegy bünösröl ha ilyen kemények vagytok mért nem váltsátok meg az egész világot és azért hoztam fel a politikus témát mert tisztára olyanok vagytok mint ök mindenkit osztotok ha valami rosszat csinál de Ti ti még életetekbe se tettetek rossz fát a tüzre itt ugy veszem észre angyali lények vannak tudjátok mit menyjetek a ...-ba és hagyjátok békén ezt az embert van neki szerintem most elég baja ezen kivül nincs neki arra szüksége hogy pár tökéletes ember itt ossza neki az észt ugy látom mindenki olyan okos lett hirtelen de egy két ember szerintem nem más, mint egy szánalmas féreg... Na ennyit erröl én nem kivánok tovább vitázni felesleges dolgokon biztos vagyok benne hogy a Laci megbánta és ha ujra kezdhetné másképp csinálná szerintem senkinek nem akart evvel ártani söt...(A megbánás nem az örök teremtő terv visszavonása, hanem emberi kifejezés arra, hogy Isten bűntetést ró ki a bűnös emberre, és hogy végtelen szentsége miatt utálja a bűnt.) Szoval ha valakinek problémája van mennyen oda hozzá és mondja a szemébe hogy védekezni legalább tudjon ne pedig 100 osszanak egyet mert ez a pofátlanságnak a teteje szoval mindenki gondolkodjon el hogy miket mond rola és gondolja végig hogy ö mit csinálna és hogy esne neki ilyen helyzetbe ha az egész ország rajta csámcsogna! Ui: Remélem a sok támadás ellenére lesz a Lacinak annyi ereje hogy folytassa amit ennyi éven át teljes átéléssel csinált szoval sok Sikert hozzá. |
2008. február 09. @ 21:49:19
| Kedves fr4nk! A hozzászólásodat nem méltatom, aki elolvassa meglesz a véleménye róla, kinek pozitív de inkább negatív. Senki nem mondta magáról hogy szent és nem hazudott, de azt sztem a többség vallja hogy nem hazudott a barátjainak sok éven keresztül és tartott tévhitben embereket. Majd mindezt folytatta volna míg le nem buktatják. Frost |
2008. február 09. @ 22:00:43
Cross (Vendég) | Szeretnék semleges maradni ezért csak annyit írok: Minden nézőpontok kérdése. Valaki ezt emel ki valaki azt. Csak ennyi |
2008. február 10. @ 02:29:46
hiratoro (Vendég) | Kedves "A mester"! Köszönöm a helyreigazítást, valóban helyesen használta a kifejezést. A hozzászólása után én is utánanéztem. (Ezek szerint én tudtam helytelenül, mert az én olvasatomban más jelentése volt a szónak.) Kedves Madarász Attila! Tudom ez esetleg egyeseknek semmit sem számít - ahogy ez a szövegből kitűnik - , de az a "Kalic László", az így Kalicz László. |
2008. február 10. @ 08:29:28
Fr4nk (Vendég) | Üdvözlök mindenkit ismételten! Ha valakit megbántottam ELNÉZÉST KÉREK NEM EZ VOLT A CÉLOM viszont ezen a témán szerintem felesleges tovább rágodni most hogy szétosztottátok már szegényt hagyjátok békén biztos van más téma is amin rágodni lehet ennek jeléül TÖBBET NEM KIVÁNOK HOZZÁSZÓLNI!!! Szerintem olyan felesleges vitázni mert nem mi fogjuk eldöntenia sorsát mindenkinek kialakult egy kép ezek után és aszerint alakitja a véleményét ezért ez nem egyezhet mindenkiben tehát megismételem magam ÉN NEM KIVÁNOK TÖBBET HOZZÁSZOLNI kicsámcsogott témához(szerintem nektek is ezt kellene tennetek ). Mindenkinek Köszönöm a lehetőséget és a figyelmet. Ui: Sok sikert kivánok a Kalicznak a további oktatáshoz. |
2008. február 10. @ 18:48:53
| Kedves Fr4nk! Most már nem bírom ki, mivel vagy négyszer szóltál hozzá a témához: 1., Olvastál könyvet már életedben? Feltűnt, hogy valamiféle pontok meg vesszők vannak benne? Vagy csak a könyv végén volt? 2., Ilyen stílusban bármit mondhatsz bárkinek, elküldve a *****-ba, ha igazad van, sem fogadja el senki. Megpróbáltad ezt az életben is? Vagy csak neten keresztül ilyen a stílusod? 3., Ha valaki bedob egy csekket a postaládádba, amin a DÉMÁSZ neve van, és miután befizetted, kiderül, h az nem is az volt, csak egy csaló nyomtatta, az megbocsátható Isten nevében? |
2008. február 10. @ 21:45:02
Alyx (Vendég) | Kedves fórumozók! Eddig ezt a fórumot csak figyeltem, nem szóltam hozzá. Úgy érzem itt az ideje, hogy valamit énis írjak. Mint volt "tae-kyonos" személyesen engem is érint ez az ügy. Sajnálattal veszem észre, hogy a hozzászólások között csupán két véglet létezik, az egyik aki feltétel nélkül hisz Kalicz Lászlónak, a másik pedig aki mindenben a rossz oldalát nézi a dolognak. Én, mint volt "tae-kyonos", mindkét irányból elgondolkoztam a dolgon. Először is a Lacit feltétel nélkül védőknek szólnék. Hazudott, ezt el kell ismerni. Létezik valóban a megbocsátás, viszont ez nem azt jelenti, hogy mindent elfelejtünk, amit tett, és ezentúl újra minden szavát elhisszük. Szerintem egy ilyen hazugság után mindenképp meg kell, hogy inogjon a bizalom az eddig mesternek hitt személyben. Ezért nem kell mindenkivel veszekedve szembeszállni azokkal, akik ellenkező véleményt nyílvánítanak, mert igazuk van. Most pedig a másik végletről mondanám el véleményemet. Valóban hazudott a Laci, ez tény. Viszont ebben a fórumban már mindenféle rágalmat láttam róla. Igaz, hogy a pénzt egy nem létező szervezet nevében szedte. Azonban, mivel énis jártam edzésekre, úgy láttam, hogy ez a pénz nem vész kárba. Az edzések valóban jók voltak, a bemutatókon valóban jók voltunk, és hát a versenyeken elért eredmények is jók voltak. Tehát ennek az egésznek volt jó oldala is. Összességében tehát azt mondhatom el, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok az ügy miatt, ugyanakkor valamilyen szinten meg is bocsájtok a Lacinak. Hogy ezt miért írtam le ide, ha nincs is konkrét véleményem, csak a két vélemény között állok? Csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, nem csak ez a két véglet létezik a vélemények között. Mindkettőnek van igazságtartalma, de egyedül egyik sem tartalmazza a teljes igazságot. Remélem megértitek, amit meg akartam fogalmazni. Köszönöm a figyelmet! |
2008. február 10. @ 22:30:09
Alyx! Az arany középút is egy határozott vélemény. ;) Phoenix: A témához pedig: amikor mesélte Frost, nem akartam elhinni. Mostanra sikerült. Nem mondok inkább semmit, benne volt már sokszor a fórumban... Remélem az egykori tanítványok nem ábrándulnak ki a harcművészetekből. Üdv: Zsurmi |
2008. február 11. @ 08:51:37
Bushi (Vendég) | Kedves Fr4nk! Sajnos beírásaidból az is lejön számomra, hogy K.L. csupán techinikát tanított nektek. Ha valamiféle szellemi tanításban is részesültetek volna, nem lenne számodra ennyire elfogadható, ha valaki hazudik. Igen igazad van, biztos mindenki hazudik életében, vannak ilyen helyzetek, DE amikor harcművészetet gyakorlok, sőt tanítok, akkor súlypontozottan vigyázok arra, hogy becsületes és őszinte legyek, ezzek mintegy példát mutatva a többieknek. Hozzáteszem, mielőtt még ebbe belekötnél, ez számomra nem szerepjáték, hanem belülről fakad. Tehát alapjában véve igyekeszem, az élet minden területén becsületes lenni, pl. nem csalok adót stb. Szóval ne magadból indulj ki amikor azt állítod, hogy mindenki állandóan hazudik. |
2008. február 11. @ 09:05:31
| Csak annyit tennék hozzá, hogy ez itt egy fórum ( mint, ahogy a nevében is benne van )! Mindenkinek joga van véleményt nyílvánitani, akár tetszik az valakinek, akár nem! |
2008. február 11. @ 09:20:47
Khm... ez itt egy hír + hozzászólások. A szabad vélemény nyilvánítás az rendben van |
2008. február 11. @ 09:42:28
Oksi! 1 null oda! De sok -sok hozzászólás és már olyan mintha fórumoznánk! )Mondjuk ide is a fórum / martial art / Tae-kyon - on keresztül lehet eljutni. ))) |
2008. február 14. @ 03:08:04
Mostanra sikerült elolvasnom az összes hozzászólást, no comment, de tanulságos. Csak 1 apró megjegyzés mindenkinek:Szerény ember a legszebb ember. |
2008. február 15. @ 13:37:12
valaki (Vendég) | személyesen ismerem Lacit, szar ügy amit csinált az oké.. DE nem rosszra tanította a gyerekeket, azok a gyerekek nem csavarogtak, kábítószereztek stb. hanem sportoltak, tanultak. azért ezt nem kéne elfelejteni. nagyon fel lett fújva ez az ügy. |
2008. február 18. @ 09:16:57
Bushi (Vendég) | Szép dolog, hogy véded a barátodat, nyilván elfogult vagy vele szemben. Nem felejtettük el, hogy nem rosszra nevelte a gyerekeket, de ezt egészen más keretek között kellett volna tennie. Szerintem Te nem vagy harcművész tehát önmagában nem érthetetd, hogy mekkora "bűn" az amit a Laci elkövetett. |
2008. február 18. @ 13:54:02
Az (Vendég) | Kedves bushi! Látom te is hívem követed a magyar mentalitást. Bárki bármit tesz mindenbe belekötsz ahogy egy két ember már valaki előttem is írta az éremnek 2 oldala van... vannak akik továbbra is tűzbe mennének K.L-ért és vannak akik meg lincselnék. Mindkettőben van igazság de maradjunk az arany középúton. Peace emberek szerintem eléggé kiveséztük ujjat már senki nem tud hozzá írni, sztem most már hagyuk a témát. |
2008. február 18. @ 14:55:02
| Jó, szerintem is hagyjuk a témát. Ezért témától függetlenül - főleg Te kedves Bushi - meg tudná nekem magyarázni valaki, hogy miért kell az erényeséggel, becsületeséggel, gerinceséggel rögtön összekapcsolni a harcművészeteket. Rosszul tettem fel a kérdést. Miért csinál mindenki úgy, mintha csak a harcművészetek által lesz valaki erényes, becsületes gerinces ember? Azért kérdem, mivel nem először olvastam ehhez hasonlókat - " Te nem vagy harcművész tehát önmagában nem érthetetd, hogy mekkora "bűn" " - amiből az derül ki, hogy feltétlen harcművésznek kell lenni, ahhoz, hogy tudjuk mi a jó és a rossz. Szerintem ez a tulajdonság az ember vele született sajátja. (Nyilván a harcművészetek ezt az ösztönösséget csak erősítik) Még csak egy gondolat a témához : Egyetértek azokkal akik azt mondják, hogy hagyjuk már ezt az egészet - függetlenül attól, hogy mi igaz, mi nem - hagyjuk békén egymást és mindenki élje tovább az életét, folytassuk, amit félbeszakítottak... "... a hazugságot még csak meg lehet bocsátani, a hazugság kedves, mert elvezet az igazsághoz." /Dosztojevszkij/ Egyébként: "Hitvány az ember ... és hitvány, aki emiatt hitványnak mondja." /Dosztojevszkij/ |
2008. február 18. @ 18:56:16
msi (Vendég) | 2008.02.18.-án "A" és "B" mester megbeszélésre hivta a kelebiai szülőket hogy ott ismertessék az "IGAZSÁGOT"!!! A szülők 20 percet vártak a tisztelt mesterekre de sajnos hiába. Milyen emberek azok akik Ő általuk hirdetett megbeszélésen meg sem jelennek?! Szerintem ez őnmagáért beszél!!! |
2008. február 18. @ 22:51:10
"B" mester (Vendég) | Kedves "msi" és tisztelt kelebiai szülők! Először is elnézésüket kérjük, mivel valóban 18 órára volt megbeszélve az "értekezlet" és ennek ellenére mi 18 óra 17 perckor érkeztünk. Kiskunhalason 17 órai kezdettel egy másik megbeszélésen vettünk részt ahol a volt kiskunhalasi tagok, szülők, volt tisztségviselők vettek részt. 17 óra 20 percig vártunk Kalic Lászlóra, de mivel addig nem érkezett meg nélküle kezdődött el. László István beszédét követően tömören közöltük a megjelentekkel mondandónkat és 17 óra 51 perckor tudtunk elindulni kelebiára ezért késtünk egy kicsit. Mivel a nagy többség haza ment, csak 1-2 emberrel tudtunk beszélni az iskola előtt. A tanárnővel új időpontban állapodtunk meg: 2008. február.21. 18 óra. A kellemetlenségért mégegyszer elnézésüket kérjük de, mint ahogy leírtam a késés nem a mi hibánkból történt! Még annyit kedves "msi": a félreértések elkerülése végett a megbeszélést nem mi " hirdettük" meg. 2008. 02.13-án Horváthné tanárnő telefonon jelezte, hogy igényt tartanának a tisztelt kelebiai szülők egy átfogó tájékoztatóra. Kérlek gyere el 21-én és a többit majd szóban.... |
2008. február 19. @ 00:10:17
quqq (Vendég) | Ez nem így volt,, kedves "B" mester! Ti jöttetek kelebiára és ajánlkoztatok, hogy megcsináljátok a "nagy leleplezést". Ti kértétek Katika Nénit, hogy szóljon a szülőknek. Ne hárítsatok Katika nénire mindent, mert ti jöttetek ide, és nem hívott senki benneteket! Megkértétek, megszervezte, erre oda sem dugjátok időben a képeteket.....és még van képetek új időpontot kérni?! |
2008. február 19. @ 09:51:15
"B" mester (Vendég) | Nem szeretnék magyarázkodni, mert nincs miért. De csak, hogy mindenki tisztán lásson: Körülbelül 2 hete jártunk először kelebián és beszélgettünk először a tisztelt tanárnővel. Beszélgetésünk során több kérdés felmerült a részéről, amit nem látott tisztán. Kérdéseit megválaszoltuk. Amikor indultunk haza abban maradtunk, hogy ha bármilyen kérdés felmerül még a továbbiakban akkor telefonon hívjanak bennünket, vagy ha esetleg a szülőknek is lennének kérdéseik akkor hajlandóak vagyunk esetlegesen egy szülői értekezlet keretében élőben megválaszolni a kérdéseket. Erre a tanárnő azt mondta, hogy ha fenn áll ez az igény akkor jelezni fogja. 2008.02.13-án telefonon hívta "A" mestert, hogy szeretnének egy megbeszélést. Tehát szeretném hangsúlyozni ezt a megbeszélést nem mi "erőszakoltuk" ki! Csak azért tartottam fontosnak ezt leírni, hogy mindenki tisztán lássa, hogy mi történt és a beírásaival ne adjon alapot félreértésekre bennünket mocskolva. |
2008. február 19. @ 12:06:30
"A mester" (Vendég) | Kedves quqq. A témához hozzászólásodból arra a következtetésre jutottam, hogy pofátlanságból és a z esettel kapcsolatos információ tudatlanságból jeles. Amenniben valaki kéri szívesen megmutatom a telefon híváslistámat amin egyértelműen látszik, hogy ki és mikor kezdeményezett hívásokat, és hová. Továbbá, ha tiszteletedet teszed a fent megjelőlt napon akkor ez a félreértés - vagy esetleges rossz szándékú az általad tényként közölt információ- könnyen tisztázható lesz. Továbbá. Ha a Laci által tett dologgal valaki ha hasonul, mert nem érdekli, ha Ő vagy bárki más esetleg csalás áldozata lett, vagy lesz, hát...... ugyan is a csalás bűncselekmény. És az eddigi informácóim alapján az a véleményem, hogy a Laci a sportot felhasználva próbált illegálisan pénzhez jutni. Az IlL-ferró-sok "autó matricások" stb.. másként. És ha valaki támogatja ill. efogadja a bűnözést, annak a véleményem szerint baj van az értékítéletével. Mégeszer mondom a fent leírtak az én véleményemet tükrözik. |
2008. február 20. @ 13:16:54
Bushi (Vendég) | Nos kedves dit! Ha már így megszólítottál...először is totál félreértelmezted a mondandómat. NEM arról van szó, hogy CSAK a harcművészek lehetnek becsületes, rendes emberek. Minden embernek ilyennek kellene lenni és biztosan vannak a harcművész berkeken kívül is ilyenek. VISZONT a harcművészetek a fizikális oktatás mellett hangsúlyozottan súlyt fektetnek a lélek és a szellem fejlesztésére. EBBŐL az következik, hogy egy JÓ harcművészeti iskolán belül megkövetelik a becsületességet, a tiszteletadást és még jó néhány dolgot. Elég kevés olyan helyet tudnál mutatni MO-on ahol az ilyesmit megkövetelik. A távol-keleti harcművészetekben viszont igen. Ebből az következik, hogy méginkább bűnösnek érezheti magát az aki vét ezek ellen az előírások, elvárások ellen, harcművészként. Ha ezt most hallod először, akkor csak sajnálni tudlak. |
2008. február 20. @ 13:26:02
agresszív kismalac (Vendég) | Szerintem is hagyjuk a témát. A tanulság: aki ilyet csinál, szar ember. Aki annak tudatában védi, hogy tudja mit csinált, az is szar ember. |
2008. február 21. @ 13:55:10
A Szülő (Vendég) | Átvertek, nagyon átvertek.Engem kb másfél éve,Nem úgy,Mint a nagy becsű A és B mestereket.Miért gondolják sokan ,hogy aki nem harcművész az nem tudja,hogy amit Laci tett az nem bűn.Igaza van ditnek a becsületteséget ,a jellem szilárdságot az ember a szüleitől a családjától tanulja ,tapasztalja.Kérdés:Miért van,hogy egy átvert szülő ,egy tanitvány sem tett feljelentést?Katika nénit meg kereste A és B mester .hogy van bizonyitékuk .Amennyiben az érintett szülőket és tanitványokat érdekil szerveznek egy megbeszélést.Megkapták az esélyt,de elszurták.Elkéstke kb 25 percet.Ne mondd ,hogy nem igy volt,mert ott voltam.A magyarázat nem elfogadható.Miért? pusztán matematika K.halas-Kelebia autóval a megengedett sebességnél kb 40 perc.Ergo miért szervez valaki megbedszélést 17 órai kezdettel a halasi csoportnak utánna 18 órai kezdettel a kelebiai csoportnak?? Azzal tisztelem meg a másikat,hogy pontosan érkezem az általam kijelölt időre.Nem ?Kérdés vajon miért akarjak a fent emlitett mesterek ennyire kinyirni Lacit?TIPP.Talán azért ,mert őket kb 15 éve non stop átverte.Nos mesterek a ti csatáitokból hagyjatok ki ,engedjétek meg ,hogy a magunk döntsük el mit teszünk.Adunk-.e esélyt a megbánásra vagy sem ,felejtüne-e vagy sem? Üdv A Szülő |
2008. február 21. @ 14:06:56
Bushi! (Vendég) | "A Szülő" Várj ez most nem volt egyértelmű. Amit a Laci tett az bűn, vagy sem? Látom még MINDIG nem érthető. Mindenkinek becsületesnek kell lennie, de aki harcművész annak 100 szorosan 1000 szeresen. Aki "mester " annak meg MINDIG. Hogy klasszikusokat idézzek: itt a statuálásról van szó tetszik tudni?! |
2008. február 21. @ 16:20:38
Shu (Vendég) | A tapasztalat olyasvalami, amihez csak azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá. |
2008. február 22. @ 07:05:13
Egy másik szülő(kiskunhalasi) (Vendég) | Tisztelt Szülő! Én teljes mértékben egyetértek veled egy dologban kivéve. Nem A és B mester hívta össze a Halasiakat, hanem ott egy "taggyűlés" volt és kérlek állásan oda ők nem voltak meghívva, tudomásunk szerint, hanem pofátlan módon bejöttek, mi nem szóltunk semmit mert azt hittük valaki hívta őket, később derült ki, hogy a meghívás nem történt meg. Hagy legyen már a mi dolgunk mit teszünk. Még egy dolog. Mostmár nem az a kérdés, hogy bűnös-e Kalicz László, mert igen, hanem, hogyha nem is olyan mértékben mint, eddig de meg tudjuk-e neki adni a "bizalmat", vagy jobban mondva a második lehetőséget. |
2008. február 22. @ 21:02:20
Egy tanítvány (Vendég) | Én csak azt szeretném mondani hogy mostmár biztos hogy átvert mindenkit de akkor is azt azér nem mondanám hogy amit csináltunk az egy félrohadt alma volt mert a tisztelt A és B mester így fejezte ki magát. Én erről azt gondolom hogy nincs Tae-Kyon meg nem is volt de mi azt hittük és mi ugyanúgy megdolgoztunk a fokozatunkért mint más harcművészetbe járó tanítványok és szerintem mindenki nevébe beszélek nem kéne leírni a munkánkat. Mert mindegy hogy egy sárgövről vagy egy barnaövről beszélek, nekünk is meg kellet dolgozni, küzdeni érte mint másnak. És én evvel nem vitatkozni szeretnék hanem azt mondani hogy ez nekünk rossz és ez még egy lapát a tetejére. Üdv .: Egy tanítvány |
2008. február 23. @ 07:25:10
Pilopop (Vendég) | Sziasztok! Az tény hogy Kalicz úr becsapott sok embert, ez legyen az Ő lelkiismeretének a problémája. Ha ezzel még büncslekményt is követett el, akkor álljon bíróság elé és fizessen meg a bűneiért. (gondolok itt a sok beszedett tagdíjra, meg a szponzori pénzekre.) Ez szintén nem érdekel. De lenne egy jó ötletem. Ha Kalicz úr úgy gondolja, hogy az általa tanított valami életképes és hasznos akkor álljon a Magyar Összharcművészetek szövetsége elé és bizonyítsa a tudását. Ennyi. |
2008. február 23. @ 07:25:20
hiratoro (Vendég) | Ha félrohadt alma, amit mi tanultunk/tanulni akarunk, akkor a rohadt részét kivágjuk azt eldobjuk és folytatjuk tovább. Erről ennyit! |
2008. február 25. @ 14:03:12
sempai (Vendég) | Hali mindenkinek! Én bajai vagyok, a napokban értesültem erről a dologról és csak hallomásból ismerem a történteket. EMBEREK, ez nagyon durva!!! Egy barátomnak Kalicz László kb. 6 hónapig tartott "külön órákat", óránként 3000 Ft-ért. Elmondása szerint Kb. 150.000 Ft-ot húzott le róla... Felháborító!!! Ezek után még életben van????? |
2008. február 25. @ 14:29:49
A Szülő (Vendég) | Kedves k.halasi szülő ismét átvertek,most A és B mesterek .Mikor közöltük velük,hogy elkéstek azt a magyarázatot adták,hogy halason a megbeszélés elhuzodott ezért késtek.(arra célozva,hogy ott is megvoltak hivva)Tulajdonképp a" mi érdekünkben jöttek,"örüljünk,hogy késve,de megérkeztek,csak minket nem kérdezett senki ,hogy akarjuk-e ,hogy az érdekeinket képviseljék.A világot fajokra osztva vannak az Emberek (tévedhetnek,csalhatnak,átverhetik egymást,mert ugye tévedni emberi dolog) és vannak az Állatok (a lónak is négy lába van még is megbotlik ) és vannak a Harcmüvész mesterek (mindenek felett)Amugy meg úgy látom,hogy néhány hozzá szóló lásd Bushi stb ázsiaibb az ázsiainál,kinaibb a kinainál,japánabb a japánnál,koreaibb a koreainál. Most lehet kioktatni/bírálni,sárral dobálni ! Üdv.:A Szülő |
2008. február 25. @ 16:12:33
Bushi (Vendég) | A Szülő! Írd már meg légyszíves, hány évet töltöttél a harcművészetek gyakorlásával? Esetleg olvastál már valamit a harcművészetek morális és szellemi hátteréről is? Nem akarlak megbántani, de beírásaidból az abszolút dilettantizmus (érthetőbben, hozzá nem értés)sugárzik. Úgy látom ez is lassan olyan lesz, mint a foci, mindenki falábú benne itt Mo-on, de természetesen, mindenkinek van egy "okos " gondolata, arról, hogyan is kellene csinálni... |
2008. február 25. @ 16:18:40
Bushi (Vendég) | Hirataro Ja értem, szóval, ha meglopnak, akkor rándítassz egyet a válladon mondván: Istenem, ilyen a világ és minden megy tovább a maga útján. Érdekes szemlélet nem mondom. Amúgy hogyan képzeled el a rothadt rész kivágását?! Ki ebben az esetben az aki/ami a rothadt rész? K.L.? (nekem az lenne a logokus magyarázat, hogy ő, tehát K.L.-t kell kivágni?) Ez utóbbiban azért van logika! |
2008. február 25. @ 17:08:40
goal (Vendég) | sempai! rosszul tudod, 30000 volt óránként és minden vasárnap a vízen jártak. Egyébként a köztársasági őrezredben is óraadó edző volt amiért éves szinten több, mint 100 millió forintot vett fel......ja és egyébként a cuslágot is ő rántotta bele ebbe az egész ügybe, mert megfenyegette, hogy ha nem adja neki az elsikkasztott milliókat, megveri.......most hirtelen nem tudok több mindent a nyakába varrni, majd ha eszembe jut, szólok. ...... de nagy hülye vagy te sempai ....... (bocs, kisebb betűkkel nem tudom leírni a neved....) |
2008. február 25. @ 17:30:38
Egy tanítvány (Vendég) | Bushi csak egyetlen kérdés: te mennyire vagy érintett ebben az ügyben, vagyis te egy tanítvány, jóbarát vagy szülő vagy, vagy egyáltalán mi szereped? Személyesen érintett ez a dolog? |
2008. február 26. @ 07:51:28
hiratoro (Vendég) | Kedves Bushi! Úgy látszik megint csak másképpen értelmezted a mondandómat...én a rohadt részet "A" és "B" (Ne vegyék magukra a rohadt szószerinti jelentését!) mestert értem...azt hogy ők semmibe veszik a technikáknak a hatékonyságát és úgy mondanak rólam/a többiekről ((akik Kelebiára jártak/járnak edzeni), hogy egyszer sem látott egy egyenes ütést csinálni...és ezzel minket minősitett.Ami nekem nagyon rosszul esett és ezt kell kivágni! Mert én folytatni akarom...és remélem lesz rá lehetőségem.Remélem érthető volt amit mondtam. Üdv.:Hiratoro |
2008. február 26. @ 08:35:00
Bushi (Vendég) | Hirataro! Nem azért mondom, de ha rébuszokban beszélsz, akkor ne csodálkozz, ha azt nem értik az emberek. Egyébként visszautalva "A Szülő" beírására, itt mindenki magyarabb a magyarnál....Én azért ezt ki is fejteném. Szóval kis magyar hazánkra és az emberek mentalitására nagyon jól illik ez a mondás:"Magyarország aranybánya, aki nem lop az megbánja". Ebből az is következik, hogy büntetlenül lehet bármilyen gyomorfordító dolgot csinálni. Ez egyébként nem csak a távol-keleti mentalitással áll szöges ellnetétben, de kapaszkodjatok meg, még Nyugat-Európában sem szalonképes magatartás. Aki e szerint a szemlélet szerint ítéli meg K.L. tettét az még azt is mondhatja: jól csinálta, így kell ezt. Csakhogy ez leginkább a balkáni mentalitáshoz áll a legközelebb (kenőpénzek, uram-bátyám rendszer stb). Namost, ha valaki számára ez érték az szerintem inkább halgasson.....ha harcművész és úgy ért egyet ezzel az egésszel, akkor meg inkább süllyedjen el szégyenében, ha persze jelent számára még valamit ez a szó, hogy szégyen. |
2008. február 26. @ 09:33:35
"B" mester (Vendég) | Sajnos kedves "goal" azt kell mondanom, hogy sempai-nak igaza van. Egy személyes ismerősöm, aki jelenleg a Tesco-ban operator ugyan ezt mesélte el nekem. Heti 3 alkalommal járt K.L-hez óránként 3000 Ft ellenében. Ezek szerint nem csak ő lett "lehúzva"?... És ez nem hallomás, kósza hír, ez az ember személyesen mondta nekem. |
2008. február 26. @ 19:20:35
kis (Vendég) | Bushi kedves barátom látom még mindig egy apró kis figyelmetlenség elkerülte a tekintetedet(bár te harcművész vagy biztos nem is értem hogy történhetet meg ez): ahogy azt Egy tanítvány írta és most idézek:"Bushi csak egyetlen kérdés: te mennyire vagy érintett ebben az ügyben, vagyis te egy tanítvány, jóbarát vagy szülő vagy, vagy egyáltalán mi szereped? Személyesen érintett ez a dolog?". Csak erre válaszolj a mellé beszélés nem kell |
2008. február 26. @ 21:56:44
taekwondo (Vendég) | Azt szeretném kérdezni, hogy akkor most K.L mit is tanított? Miben is mester Ő?Mitől is vitatkozik itt sok ember ,hogy harcművész vagy sem?Milyen harcművészetben is mester K.L? |
2008. február 27. @ 08:46:50
Bushi (Vendég) | Nos kedves kis! Nem szoktam félrebeszélni, csupán nem a "tanítvány" beírására válaszoltam, hanem korábbi megszólításokra reagáltam. Nem tűnt föl? Egyébként engem is érdekelne, miért olyan fene érdekes a személyem ebben az ügyben? Nekem inkább ez tűnik terelésnek, hogy egykicsit beszéljünk már másról is, ne csak K.L.-ről. Nos nem vagyok tanítvány, inkább csak egy HM-el foglalkozó valaki, aki félig-meddig a megtévesztettek táborába tartozom, azzal a kitétellel, hogy mindig is voltak fenntartásaim a tae-kyon eredetével kapcsolatban. Egyébként, beírásaimat nem K.L. ellenességem táplálja, mert ilyen nincs is. Engem csak az a morális mélyrepülés aggaszt, amit itt néhányan K.L. védelme során felvillantanak. Szóval itt már elvekről van szó, arról, hogy elfogadható-e egy ilyen jelenség vagy sem? Itt egyértelműen ki kellene mondani, hogy NEM. Másrészt, az a kérdés, mint ahogy már korábban is feltettem, mi lesz ezután? Érvényesülni fog a jól ismert magyar közmondás: "A kutya ugat, a karavnán halad?" Remélem, hogy nem így lesz, mert akkor bebizonyosodik, hogy ebben az országban, valami nagyon nincs a helyén. Ez ellentétes a "Tao", ha jobban tetszik "a DO" szellemiségével. Egyébként figyelemreméltó taekwondo beírása is! Ajánlom figyelmedbe! |
2008. február 28. @ 14:06:24
sempai (Vendég) | goal! Én nem hülyéztem le senkit, de tudod ami késik az nem múlik. Kettőnk közül valaki tényleg hülye, de az nem én vagyok. Te ökör: szerinted amit írtam azt én találtam ki? Van jobb dolgom is, mint sztorikat kitalálni. Több időt nem kívánok ezzel foglalkozni, de a beírásod kicsit feldühített. Ha neked ez így jó maradj meg továbbra is hülyének! (Bocs ennél jobban már akarok hozzád lealacsonyodni....) |
2008. február 28. @ 14:09:14
sempai (Vendég) | ...már nem akarok... |
2008. február 28. @ 14:59:24
agresszív kismalac (Vendég) | Nyugi sempai, nyugi! Halas és vidéke tirpákszövetkezet. Jellemző, hogy csak nekik lehetett beadni ezt az egész maszlagot.. |
2008. február 28. @ 16:40:16
Egy tanítvány (Vendég) | Kedves agresszív kismalac! Szóval csak nekünk lehet beadni ezt a maszlagot?! Akkor te már mindent tudtál a kezdetektől fogva?! Akkor miért nem szóltál?! Ha ennyire okosnak hiszed magad és te tudtál mindent akkor szólhattál volna nekünk!!! De gondolom ha nem szóltál akkor te is bevetted ezt a maszlagot!!! Úgyhogy gondolom akkor te is tirpák vagy?! Szóval inkább fogd be!!! |
2008. február 29. @ 09:37:53
Kívülálló (Vendég) | Hát igen, már sokszor mondtam, ha a tanítványok folytatják (persze kérdés, akkor most mit is tanultak) akkor azért, mert a megcsalt feleségek is meg akarnak bocsátani... Nem mindig jön be, kívánom ezúttal sikerüljön.... |
2008. február 29. @ 10:52:44
agresszív kismalac (Vendég) | Ja vazzeg én már az elején vágtam! Hogy miért nem szóltam nektek? Hát vazzeg még mindig hisztek neki, tök fölösleges lett volna a szájtépésem!! Vágod vazzeg? |
2008. február 29. @ 11:12:10
Halas környéki (Vendég) | Ez már nanyon alpári kis malac. Ennyire nem lehet valaki bunkó. Kiváncsi lennék te hova valósi vagy, biztos nagyvárosi.Nem szeretnék lealcsonyodni a te szintedre,és én szégyellem magam a te írásod miatt.Jó volna ha bele gondolnál a tanítványok helyzetébe, akik éveken keresztül tanultak valamit szivvel lélekkel és most azt modják, hogy a semmiért dolgoztak.Pedig igen jó eredményeket értek el. "A" és "B" mester pedig olyan dolgokat is KL nyakába varna ami nem biztos hogy helytállo. Becsapott sok embert ,és evvel azt hiszem sokan tisztába is vannak,ettöl függetlenül még nem törvényszerű hogy amit tanittot az rossz. főleg azért ,mert az eredmények magukért beszélnek.Azzal hogy ocsmány és sértő dolgokat írunk ismeretlenül egymásnak,nem hiszem hogy megoldjuk a tanitványok problémáját.Ők sportolni akarnak,és nem mást. Ezért né megértem őket.Ettöl még a hazugság hazugság marad.és ezért felelnie kell KL-nek.De csak azért amit elkövetett és nem a külömböző rágalmakért. Ezt jó volna ha mindenki szem elött tartaná |
2008. február 29. @ 11:45:43
| Kedves Hozzászólók! Mint ahogy a cikk végén is kértem, tessék kultúráltan viselkedni legalább az átvert tanítványokra való tekintettel. A témában szinte már minden ki lett beszélve amit csak ki lehetett és nagyjából alacsony volt az "anyázási szint". Konkrét dolgok helyett most ez következik? Nem kéne moderálni, meg nem szeretek (eddig 1x kellet csak az oldal történetében )Az elhivéssel kapcsolatban meg annyit, hogy az a Tae-kyon dolog annyira kompletten föl volt építve, hogy rengeteg embert, köztük igencsak magas fokozatú mestereket is megtévesztett. (Bár nem vagyok magas fokozatú, merem azt hinni, hogy konyítok valamit a témához - Én is elhittem) Bár voltak benne dolgok amik nem stimmeltek, a Laci minden hihetően meg tudott magyarázni. Személyes véleményem szerint a stílust MÁS NÉVVEL hivatalossá kell tenni, az edzéseket pedig folytatni kell - már csak a tanítványok érdekében is. A technika nekem és másoknak is meggyőző volt, eredmények is voltak... Ettől függetlenül örülnék ha a Taekyon.hu-rol lekerülne a nevem |
2008. február 29. @ 13:44:23
Egy tanítvány (Vendég) | Férreértettél én nem hiszek már neki mert tudom hogy becsapott minket, de engem nem nagyon érdekel hogy mit hordott össze K.L. mert nekem tetszett a tae-kyon és az is ahogy tanította, és én folytatni akarom. Erről ennyit!!! |
2008. február 29. @ 14:01:35
taekwondo (Vendég) | Azt szeretném kérdezni, hogy akkor most K.L mit is tanított? Miben is mester Ő?Mitől is vitatkozik itt sok ember ,hogy harcművész vagy sem?Milyen harcművészetben is mester K.L? |
2008. február 29. @ 16:08:01
Halas környéki (Vendég) | Az hogy miben mester? Azt nem tudom,de amit taított az jó.És ha már mozgásra rá tudja venni a fiatalokat az már eredmény.Lehet hogy a bizalom elveszett ,de a tanítványai szeretik KL.t. Ezt tiszteletben kell tartani. Biztos vagyok benne,ezek után aszülők is utána néznek hova,mire,és mennyi pénz fizetnek. Remélem KL nem adja fel,és megprobálja hivatalossá tenni tae-kyont. Mert müködik,és nem koklerség mint ahogy állitják egyesek.Agressziv kis malac te még mindig alpári vagy, A hozzászolásod még mindig durva és gusztustalan.Jellemez téged ,úgy is mondhatnám disznó. |
2008. február 29. @ 20:27:04
egy masik kivulallo (Vendég) | Olvasom a hozzaszolasokat mar egy ideje, es nagyon elszomorito, hogy egyesek milyen rosszindulatuak. En nem vagyok "mester", sot meg a harcmuveszetekrol sem tudok sokat, de talan nem is ez szamit. Szinte szanalmas, ami itt megy, egyesek mit meg nem engednek maguknak. Jo hogy tenyleg nem anyazzatok mar itt egymast, ez a forum nem ezert van. Ha valaki nem tud normalisan megnyilvanulni, akkor inkabb maradjon csendben. Halas kornyeki latogato nagyon jol latja a dolgokat, vegre egy ertelmes velemeny-kifejtes.. En nem allok egyik oldalon sem, mert persze vannak kerdesek a sport eredetet illetoen, de kivanok a Lacinak eleg erot, hogy tisztazni tudja az ugyet, es masodik eselyt a tanuloktol, akik szeretik azt, amit csinalnak, es jok is ebben. Szerintem is megallja barmikor a helyet ez a stilus, mostmar csak egy jo nevet kell talalni neki! Es akkor ennek lehet Laci a mestere, hivatalosan is! Akkor talan mindenki megnyugszik, es tovabb tud lepni az ugyon. Tovabbi szep estet mindenkinek! |
2008. március 03. @ 09:13:57
Bushi (Vendég) | Egyetértek az adminisztrátorral és az előttem szólóval. K-L.-nek azt kell megértenie, hogy ahogyan eddig mentek a dolgok úgy már többé nem mehetnek. Egy új, leginkább magyaros nevet kell talánia a stilusnak, és az egész dizájnt is (gondolok itt a ruhákra övekre stb.) meg kellene változtatnia. A Tae-kyon nevet meg el kell felejteni, mert Koreában sem oktatnak magyar néptánc név alatt valami egészen más táncot! |
2008. március 03. @ 14:20:07
Bushi (Vendég) | Még egy fontos dolog. Már akkor is hazugság volt ez a mondat amikor kitalálták: "A cél szentesíti az eszközt". Csak azért írom ezt, mert sokan példálóznak azzal, hogy alapjában véve jó volt az amit K.L. tanított. Rendben lehet, hogy így van, de ez még nem feledtetheti a hazugságokat! |
2008. március 03. @ 16:31:23
kis (Vendég) | Bushi! Majd a az idő eldönti hogy mi lesz a névvel ami szerintem biztos változni fog de a ruhát nem értem, meg az övet. Nem mind1 uram bocsá h milyen ruha van rajtunk(gí, kötött pulover stb). Sztem az öveket sem kell megváltotattni. Az öv ugyis csak egy jelkép nem az számít hogy milyen öv van rajtad hanem hogy mekkora a mögötte lévő tudás |
2008. március 04. @ 08:24:29
Bushi (Vendég) | kis! Mi baj a ruhával és az övekkel? Csak az, hogy mindkettő tradícionális távol-keleti dolog. Szóval, ha valakin ilyen van arról még a tapasztalt harcművészek is azt hiszik, hogy valami távol-keleti küzdősportot űz. Tehát alkalmas a MEGTÉVESZTÉSRE. A tae-kyon fekete öves ruha pedig teljesen a WTF és az ITF taekwondo ruhájának keveréke. A továbbiakban mindenképpen kerülni kellene a megtévesztést a ködösítést meg a többi dolgot. Szerintem a becsület ez kívánná... |
2008. március 05. @ 14:24:18
hozzászóló (Vendég) | de nevetséges néhány hozzászólás... kicsit tényleg beteges ahogy ezt Laci kitalálta és éveken át tudott hazudni.. szerintem pszichológusra lenne szüksége. De azért nem volt rossz amit csinált... Laci: adj neki valami nevet és kezd előlről. vagy még egy tanács: költözz el halasról.. |
2008. március 05. @ 14:57:46
taekwondo (Vendég) | Vitakozik itt sok ember hogy K.L. milyen harcművész ,milyen ember és milyen edző. Szerintem harcművésznek nem nevezhető. Kitől is tanult és mit. Ki az Ő mestere? Azt tanította,hogy hazudni kell a tanítványoknak mert különben nem néznek fel rá vagy mert különben ha nem rak misztikus köntöst arra amit tanítani akkor az nem hihető. Itt többen említettek olyan harcművészeket akik stílus alapítók. Ezek a mesterek annyiban különböznek, hogy Ők tanultak valakítől és felválalták, hogy újat tanítanak. Itt többen említik, hogy K.L. kezdje elölről és tanítson újra. Hm!Ez biztos jó ötlet. Most mit fog mondani és mennyi pénzt fog kérni a tanítványoktól. Nem kétlem a leírtakból, hogy akár jó is lehet amit tanított de, hogy nem igazat tanított az biztos. |
2008. március 31. @ 18:53:30
con-man (Vendég) | ekkora ********* legyen valaki csak azért keveri a Lacit ilyen szarba ,hogy több tanítványa legyen szánalamas komolyan. szerintem nagyon mélyen magába kellene nézie,vagy csak belegondolnia hogy milenne ha fordítva lenne az egész!!!! Mindenki aki szapulja szerintem elősször nézzen magába!!! Több 10 gyerek példaképe, csak az a baj hogy van 1 ********* ember aki erre az egészre irígy és ezért van ez az egész!!!!!!!!!! Ezt nefelejcsétek el emberek!!! Én azt mondom HAJRÁ KALICZ LÁSZLÓ |
2008. április 01. @ 08:54:01
Man-con (Vendég) | Ha valaki 10 gyerek példaképe, akkor úgy kellene viselkedni, hogy tényleg megfeleljen minden elvárásnak! Ugye Te sem tanítanád hazugságra a gyerekedet? Te sem hazudnál gyereknek szívesen, mivel ők mindent, feltétel nélkü,l elhisznek?! Gondolkozz el ezen egy kicsit.. Ne felejTSétek, így helyes.... |
2008. szeptember 06. @ 22:38:02
ooo (Vendég) | "Ha úgy is volt, ahogyan mondották, az ember nem tudhatja mégse. Azt, hogy mi volt igazán, s hogyan volt. Az ember legföljebb láthatja, hogy ez meg ez történt. Így és így. De hogy mi az, ami történt, s mért történt, hogyan? Azt csak az tudhatja, akivel történt. Sokszor még az sem. Sokszor. A világ tele van ilyen dolgokkal. amiket nem érthetünk, nem tudhatunk. Ezért nem szabad soha azt mondani valakiről, hogy ez ilyen vagy olyan ember, mert ezt és ezt csinálta... Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki." /Wass Albert/ |
Új hozzászólás
* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.



) nem azt terjesztettük hogy ez egy külföldről származó harcművészet, már létező technikákkal, hanem elismertük a puszta tényt,elsők vagyunk...


