Máté Zsolt koreai beszámolója a második hétről
2010-07-06
Nehéz ébredés után nekivágtunk a futásnak. Én már nem is számoltam, hogy mennyi kör van hátra, csak futottam-futottunk, már aki, mert páran annyira kikészültek, hogy melléléptek és kificamodott a bokájuk. A futás végén, még voltak futások, így mikor vége lett nem volt akkora a fájdalmam, mert hozzászoktam már 1 hét alatt a terheléshez. Mikor vetkőzni kellett akkor volt a gond, mintha a medencéből jöttem volna ki! Mire kifújtuk magunkat jött az elméleti óra a táplálkozásról. Ezen az egyetemen teljesen másképpen zajlanak az ilyen foglakozások, a hallgatóval megszerettetik az órákat, azon belül meg csak azt tanulja, amit kell, semmi más felesleges óra! ! ! Mikor vége lett mentünk ebédelni, én is a többiekkel tartottam egy tálka rizsre.
Küzdelmi edzés következett volna, csak elmaradt, mert filmet csináltak rólunk 3órán keresztül, és egy új koreai mesterről, akinek mi voltunk a tanítványai! Ezt véget érve, lehetett menni vacsorázni, de én kihagytam. Taekwondo Aerobikkal zártuk a mai napot. Nagyon tetszett mindenkinek!
2010-07-07
Kedvenc edzésünkkel kezdődött a nap, Fitness. Szokás szerint egyre keményebbek az edzések! Amikor vége lett nagy sóhajjal mentünk reggelizni, csak elmentem most, mert éreztem, hogy probléma lesz. Elméleti óra következett, Taekwondo Biomechanikája és kimondottan a Taekwondo! Itt végre sikerült választ kapnom, 1-2 rúgásra, ami még nem tökéletes. Végre tudom, mit kell gyakorolni, hogy menjen! Ezen az egyetemen a hallgatók azt tanulják, amit szeretnek csinálni, nincs más felesleges követelmény! Az ebédet kihagytam. A következő foglalkozás, húha még leírni is rossz, küzdelem, de mivel a mester tegnap mondta, hogy a filmforgatás miatt elmaradt az órája, ezért ma kétszer annyit edzünk. A vádlimat 6kg-os cipónap érzem, a többiek nem tudom, mert senki sem szól egymáshoz. A vacsorát kihagytam. Jött a súlyzós edzés, elég érdekes dolgok történtek itt! A közös bemelegítés után, amit én tartottam, combra edzett mindenki! A többi szabadidőben, mindenki arra edzett, amire szüksége volt. Én hasat választottam, meg húzódzkodást! Mikor neki fogtam húzni magam, megjelent a vezetőedzőnk, mondta fejezzem be, mert szeretne velem versenyezni! Hirtelen nem tértem magamhoz, sok volt nekem ez a mai nap, nem hogy még versenyezzek itt, de mondtam rendben! Nagy vita után sikerült rábeszélni, hogy kezdjen ő
. Körbevett minket a csapat, és nekifogott, csinálja, csinálja és csinálja, 27 vége. Picit megörültem, hisz én húztam már többet is ennél, de tisztába voltam a mai nap súlyával! Na hajrá, neki láttam 31-nél a rendszer letiltott
. Láttam, hogy mérges volt, de én győztem! Holnap az ébredés lehet érdekes lesz!
2010-07-08
Az ébredés a helyén volt, úgy éreztem, hogy kikeltem az ágyból, de közben meg sem mozdultam! Nem szeretnék a mai napra visszagondolni, remélem több ilyen nem lesz. A reggeli edzés, szokás szerint futásból állt! Egymásra voltunk utalva, a végén megadott időre kellett beérni, és aki miatt ez nem sikerült annyiszor ismételtük. Azt nem is kell mondanom, hogy minden egyes körnél már kevesebb volt a kondink! A végső pillanatokban már, mindenki üvöltött mindenkivel, de sikerült sokadjára. Reggelizni természetesen elmentem ilyen terhelés mellett. Következett az utolsó elméleti óránk Taekwondo Biomechankiából. Ez jó volt pihenőnek, a Japán harcos meg is szunnyadt
! Az ebédet kihagytam. Jött a Küzdőedzés az Olimpiai Csapattal! Elfáradtunk, ennyi!!! A vacsorát kihagytam! A nap végét Formagyakorlattal zártuk, de ez is kemény volt most! Várom a hétvégét, a program: Strandolás (ki sem jövök egész nap a melegvízből!)
2010-07-09
Mai nap közölték velünk, hogy a strandos akció, amit szerveztek átcsúszott a következő hétvégére. A napot reggelivel, majd bemutató edzéssel kezdtük, hogy kell felkészülni és milyen formákat lehet alkalmazni! Amikor vége lett, mindenkinek majd szétrobbant a feje az okosságtól
. Ebéd után jött a küzdelem, viszont előtte a Kyung Hee Martial Arts Bemutatócsapata készült egy demonstrációra, elég komoly volt a hozzáállás. A Küzdő edzésről nem megfeledkezni, jól széthajtottak mindenkit, de a mester már mondta: kezd fejlődni a csapat. A napot vacsorával, majd Formagyakorlattal zártuk. Holnap szabadprogram, lehet pihenni! ! !
A beszámoló és a többi fotó a honlapunkon folyamatosan frissül:
www.matetaekwondo.hu
www.matetaekwondo.hu/viewpage.php?page_id=49#
A rovat legfrissebb cikkei:
- Világbajnokság
- London a célja a magyar taekwondosnak
- Máté Gergő koreai beszámolója a negyedik hétről:
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Patakfalvy Miklós: 'Húsz taekwon-dósból tudunk válogatni (2716)
- 1. Kadett európabajnokság (1835)
- IFI VB KOREA (1635)
Kategória: WTF TKD
2 szavazat








