A nyár előre haladtával a hacművészek is egyre nagyobb energiát mozgósítva kezdik felkészülésüket a második félév feladataira. Az edzések mellett különféle táborokban is részt vesznek a sportolók. A kick-box utánpótlás előtt a legfontosabb feladat a szeptember 19-á 26 között Belgrádban megrendezendő Junior és Kadett Kick-box Világbajnokság, amelyet a szerb főváros „Új Belgrád” elnevezésű sportcsarnokában bonyolítanak le, s amelynek döntőiből az állami televízió is közvetít majd. |  |
Reklám:
Mint ismeret, országonként és kategóriánkén két versenyző indulhat a világbajnokságon. A Magyar Kick-box Szakszövetség válogatási elvei alapján az egyik induló az országos bajnok, a másik pedig az a sportoló, aki a ranglistán az első helyen végzett. Ha ugyanaz a személy kerül így be, akkor a ranglista második helyezett versenyzője utazik. Így alakult ki a következő válogatott keret:
SEMI-CONTACT STOP SZABÁLYRENDSZER:
Kadett 1 fiúk
28kg
Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE )
32kg
Veres Roland (Király Team)
Riesing József (Yoko KBC Szeged)
37kg
Nováki Dávid (Yoko KBC Szeged)
Vetor András (Szigerszentmiklós-Tököl SE)
42kg
Császár Levente (Skorpió SE, Szombathely)
Korpádi Tamás (Király Team)
47kg
Takó Roland (Yoko KBC Szeged)
Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE )
+47kg
Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE )
Tanács Gergő (Combat "D" Szeged)
Kadett 1 lányok:
28kg
vTörök Szonja (Király Team)
32kg
Lencsés Dorina (Király Team)
Farkas Julianna (Szigertszentmiklós-Tököl SE)
37kg
Murvai Lívia (Király Team)
Laurincz Boglárka (Újkígyósi Kick-box SzSE)
42kg
Gilyán Renáta (Király Team)
47kg
Berta Rebeka (Király Team)
+47kg
Szabó Dorina (Király Team)
Poroszlai Ramóna (Hegyesi SE, Füzesgyarmat)
Kadett 2 fiúk
42kg
Verhás Olivér (Kondor és Controll SE, Szombathely)
Rohonczi Jenő (Király Team)
47kg
Laurincz Zoltán (Újkígyósi KBSZSE)
Balogh László (Fontana SE)
52kg
Jakus Gábor (Király Team)
Varga Martin (Kondor és Controll SE, Szombathely)
57kg
Erdei Brúnó (Király Team)
Novák Norbert (Yoko KBC Szeged)
63kg
Szilágyi Sándor (Király Team)
Harangozó Gábor (Újkígyósi KBSZSE)
69kg
Murvai Márton (KirályTeam)
Nagy Gergő (Skorpió SE, Szombathely)
+69kg
Farkas Ádám (Kondor és Controll SE,Szombathely)
Németh Marcell (Yoko KBC Szeged)
Kadett 2 lányok
42kg
Veres Mercédesz (Király Team)
Varga Veronika (Király Team)
46kg
Németh Natália (Király Team)
Elszaszer Kitti (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
50kg
Sas Viktória (Király Team)
Makó Evelin (Makói Budo SE)
55kg
Berta Viktória (KirályTeam)
Olajos Enikő (Szigetszetmiklós-Tököl SE)
60kg
Gilyán Regina (Király Team)
Király Zsófia (Kondor és Controll SE, Szombathely)
65kg
Csonka Zsófia (Yoko KBC Szeged)
Liszkai Krisztina (Yoko KBC Szeged)
+65kg
Jorcsák Dorina (PTE-PEAC Pécs)
Pap Eszter (Dinamica SE Körmend)
Junior fiúk
57kg
Kovács Ádám (Tigers SE, Szeged)
Varga László (Király Team)
63kg
Pesti Benedek (Tigers SE, Szeged)
Veres Alex (Király Team)
69kg
Molnár Gábor (Király Team)
74kg
Völgyi Erik ( Győr)
Almási Bence (Yoko KBSE Szeged)
79kg
Iványi Gábor (Király Team)
Kovács János (Mezőberényi Sportvsarnok SE)
84kg
Hartyányi Péter (Yoko KBC Szeged)
Bakos József (Combat "D" SC Szeged)
94kg
Dienes Balázs (Dinamica SE, Körmend)
Junior nők:
50kg
Sándor Cintia (Király Team)
55kg
Hanicz Nelly (Békéscsabai Lakótelepi SE )
60kg
Busa Andea (Yoko KBC Szeged)
Kádas Adrienn (KirályTeam)
65kg
Tombácz Tímea (Tigers SE, Szeged)
Vizsnyiczai Viviána (Békéscsabai Lakótelepi SE )
70kg
Nagy Henrietta (KirályTeam)
Jantyik Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE )
+70kg
Sélley Anna (Békéscsabai Lakótelepi SE )
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadett 2
Fiúk
42kg
Lukács Dániel(Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Verhás Olivér(Kondor és Controll SE, Szombathely)
47kg
Berczi Ábel(Békéscsabai Lakótelepi SE)
Vetor Attila(Szigetszentmiklós-Tököl SE)
52kg
Szabó Z.Dominik(Zoltek SE)
Kádas Gábor(Békéscsabai Lakótelepi SE )
57kg
Szabó TamásEsztergomi KBSE
Novák Norbert(Yoko KBC Szeged)
63kg
Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Gózon Ádám(Esztergomi KBSE)
69kg
Nagy Gergő(Skorpió KBSE, Szombathely)
+69kg
Farkas Ádám(Kondor és Controll SE, Szombathely)
Szép Ferenc(Király Team)
Lányok
42kg
Viski Ágnes(Fontana KBSE)
46kg
Elszaszer Kitti(Szigetszentmiklós-Tököl SE)
50kg
Makó Evelyn(Makói Budo SE)
Gremen Petra(Taksony Vezér SE)
55kg
Ébelle Fruzsina(Esztergomi KBSE)
Olajos Enikő(Szigetszentmiklós-Tököl SE)
60kg
Papp Eszter(Dinamika SE, Körmend)
Torma Lilla(Fontana KSE)
65kg
Liszkai Krisztina(Yoko KBC Szeged)
+65kg
Jorcsák Dorina(PTE-PEACPécs)
Juniorok Fiúk
57kg
Kovács Ádám(Tigers SE, Szeged)
Vizsnyiczai Richárd(Békéscsabai Lakótelepi SE )
63kg
Pesti BenedekTigersSE, Szeged)
Fülöp ImreTigers SE Szeged)
69kg
Himler GáborÚjkígyósi KBSZSE)
Peterman Nagy Csaba(Lajos Sport Karate)
74kg
Quintz Norbert(Dorogi SE))
Andó László(Békéscsabai Lakótelepi SE )
79kg
Kovács János(Mezőberényi Sportcsarnok SE)
Junior Lányok
50kg
Albert Barbara(Dragon SC, Hódmezővásárhely)
Csorba CintiaHódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub)
55kg
Hanich Nelly(Békéscsabai Lakótelepi SE )
Kádas Adrienn(Király Team)
60kg
Andó Bettina(Békéscsabai Lakótelepi SE )
Szép AdriennKondor és Controll SE, Szombathely)
65kg
Tombácz Tímea(Tigers SE, Szeged)
70kg
Jantyik Lili(Békéscsabai Lakótelepi SE )
+70kg
Sélley Anna(Békéscsabai Lakótelepi SE )
K1 szabályrendszer
67kg
Sándor András(Küzdősport SE)
71kg
Czakó Ferenc(Küzdősport SE)
Nagy Dániel(Békéscsabai Lakótelepi SE )
Full-contact szabályrendszer:
60kg
Pribojszki Kata(Békéscsabai Lakótelepi SE )
54kg
Kiss Roland(Kabai Fontana SE)
60kg
Nyisztor Dániel(Békéscsabai Lakótelepi SE )
Low-kick szabályrendszer:
60kg
Géczei Norbert (Békéscsabai Lakótelepi SE )
Rácz Krisztián (Kabai Fontana SE)
Akad jónéhány versenyző, aki semi-contact-ban és light-contact-ban egyaránt indul, kipróbálja magát, megszerezte az indulás jogát. Ez magyar specialitásnak számít, s komoly szakmai vita folyik róla, hogy szerencsés-e, vagy nem. Egy biztos, a kiutazó magyar utánpótlás válogatott a jó szereplés reményében indul majd Belgrádba!
A rovat legfrissebb cikkei:
- Kick-box VB: Elkezdődnek a selejtezők Dublinban.
- Újra Kick-box Világbajnokság: Irány Dublin!
- A kick-box világbajnokság sztárja: Dancsó Zoltán!
A rovat legolvasottabb cikkei:
- W.A.S.C.O. VB Pula (4448)
- Dr.Leyrer Richárd, a kick-box „örökmozgója” (3912)
- Rehák György a WAKO-ban! (2837)
Kategória: Kick-Box
1 szavazat
0 hozzászólás