Új bajnok a K1-ben, a régit kivégezték
A(z) sportgeza.hu cikke: A látványos elődöntő után Peter Aerts nagyon fáradtan állt ki a K-1 világbajnokság döntőjére, Alistair Overeem ütéssorozata után a földre került, a fiatalabb holland már az első menetben világbajnok lett. | ![]() |
Egy perc sem kellett, hogy a K-1 világbajnokság döntőjében a holland Alistair Overeem már az első menetben technikai KO-val legyőzze honfitársát, a veterán Peter Aerts-t, akinek esélyt sem adott.
A 40 éves, korábban háromszoros világbajnok Aerts az elődöntőben óriási küzdelemben, felszakadt szemhéjjal győzött a 2009-es világbajnok, 213 centis, 133 kilós Semmy Schilt ellen, a látványos meccs azonban sokat kivett belőle. (Schilt ötödször akart nyerni, de nem tudott, pedig elég elbizakodottan várta a tokiói nyolcas döntőt.)
Overeem sokkal lendületesebben kezdett, Aerts néhány rúgással ugyan próbálta távol tartani magától, azonban a mozgásán látszott, hogy fáradt, már az első másodpercekben bekapott több ütést.
Overeem végül ötven másodperc elteltével ütéssorozatával beszorította Aerts-et az egyik sarokba, az idősebb K-1-es a földön találta magát, a mérkőzésvezető pedig beszüntette a meccset.
Overeem először nyerte meg a világbajnokságot, Tyrone Spongon még csak egyhangú pontozással tudott túllépni, azonban Gokhan Sakit és végül Aerts-t is technikai KO-val győzte le.
Kapcsolódó linkek:
- sportgeza.hu
A rovat legfrissebb cikkei:
- Sapp hatalmas, élőben megdöbbentő volt
- Szörnyeteg? Ripacsnak egész jó
- Kunkli két perc alatt végzett a Szörnnyel
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Összecsap Dávid és Góliát, a Papp László Sportarénában (9997)
- 170 kilós szörnnyel küzd a magyar bajnok (8863)
- A Szörnyeteg erős, de taktikája nincs (6526)
Kategória: K-1
1 szavazat






