Sterck Laura ötödik, Vajda Lilien és György Dániel a legjobb nyolc között
Az újvidéki Európa-bajnokságon hárman is a legjobb nyolc közé jutottak sportolóink közül, Sterck Laura a bronzéremért versenghetett. Bár az éremszerzés nem sikerült a magyaroknak, hárman is pontszerző helyen végeztek kadetjeink közül a 38. kadet-és junior Európa Bajnokságon. | ![]() |
Elsőként formagyakorlat versenyszámban Sterck Laura (Senshi) három győztes mérkőzés után a döntőbe jutásért mutatathatta be formagyakorlatát, ahol végül az angol Sell jutott a fináléba. A vigaszágon sajnos a házigazdák versenyzőjét kaptuk ellenfélül, így maradt az 5. hely, amivel az ifjú hölgy a nap legjobb magyarok eredményét érte el.
György Dániel (BVSC-Fighter Zugló) első körben a szlovén Otrin ellen nyert 3:1re, majd belorusz ellenfelét verte 2:1-re, végül az észt Valijevvel ment 1:1-es döntetlent követően a hosszabbításban maradt alul és így a legjobb 8 között végzett.
Vajda Lilien (Magyar Goju-Kai) az olasz Perfetto ellen 3:1-re nyert, majd a bulgár Vangelovát sikerült 4:3-ra verni. Az elődöntőbe jutást a szlovák Chovancova hiúsította meg 1:0-s győzelmével.
Varga Nikolett (Kai Sei) erősen kezdett: első ellenfelét, a román Holeacot 9:0-ra lelépte, ám a szlovák Pillarova a hosszabbításban hátrányból fordítani tudott.
Győriványi Renáta (Dynamic) a belga Paquet, míg Sánta Péter a horvát Overzenic ellen járt hasonlóképpen- Sántának vigaszágra kerülve hátrányból sikerült fejbe rúgnia a francia Lebrunt, de az egyenlítéshez sajnos nem volt elegendő.
Gerlei Róbert (BVSC-Fighter) első ellenfele a szerb Kamenovic volt, akit 2:0-ra verte. A második fordulóból a 0:0-s hosszabbítást követően a francia Dureiu jutott tovább bírói ítélettel.
Szilva Norbert (AC-Sinus) erős találatai miatt kapott büntetésekkel került 4:0-s hátrányba az orosz Mazhitov ellen. Az utolsó másodpercekben fejrúgással 4:3-ra javítania, de az idő már nem volt elég az egyenlítéshez.
Dorogi Lászlónak (Dynamic), Gréczi Máténak (Sporting Budo) és Anti Zsuzsannának (Hegyvidék) nem sikerült a továbbjutás.
Szombaton a juniorok versenyszámaival folytatódik az Eb.
- MKSZ Sajtó -
A rovat legfrissebb cikkei:
- Kyokushin Karate Diákolimpia Országos Döntő
- Rekordnevezés a jubileumi Knock-down Karate Magyar bajnokságra
- Gichin Cup 2012
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Megérkezett a magyar WKF karate Válogatott Tokyoba... (6647)
- Kudo Daido-juku a XXI. Század harcművészete (6138)
- Népszerű a kyokushin karate Szeghalmon! (3786)
Kategória: Karate
0 szavazat






