Bocskai emlékverseny - A kubai, a kínai és az orosz csapat is Debrecenben
Az mti híre: Világszínvonalú mezőny indul jövő héten Debrecenben, ahol 22 ország 134 bokszolója - köztük az olimpiai és világbajnok kínai Cou Si-ming (Zou Shiming) - lép kötelek közé a Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.
A sportág egyik legrangosabb nemzetközi viadalának pénteki sajtótájékoztatóján Ch. Gáll András, a magyar szövetség (MÖSZ) nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a 49 kg legjobbjával együtt a teljes kínai válogatott megméreti magát a viadalon, valamint a szupernehézsúly (+91 kg) 2010-es Európa-bajnoka, Szergej Kuzmin vezetésével az orosz csapat is ellátogat a versenyre, s legerősebb összeállításában indul a kubai együttes.
A viadalon 20 hazai versenyző jut szóhoz, biztosan nem léphet ugyanakkor kötelek közé a héten vállműtéten átesett, olimpiai kvótás Káté Gyula (64 kg), illetve Szellő Imre (81 kg). A szintén már londoni induló Varga Miklós (60 kg) debreceni indulása pedig attól függ, hogy péntek este olasz félprofi csapata asztanai fellépésen megnyeri-e mérkőzését.
A rovat legfrissebb cikkei:
- Dobrádi Zsolt már beszél, sokkal jobban van
- Szellő és Varga milánói bokszcsapata elődöntős a WSB-ben
- Erdeit nem keresték meg a Pascal elleni meccsel
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Bocskai István emlékverseny (5066)
- Sztárbox, mindjárt... (4359)
- Mayweather-De La Hoya másodszor? (2487)
Kategória: Box
0 szavazat





